• 1
  • 2
  • 3

Pincelátogatáson


Dani az eresz alatt lógva várta, hogy Katicát édesanyja lefektesse. Enyhe szeptemberi este volt. A magasból délre tartó darvak krúgatása, vadlibák gágogása hallatszott. Egy tücsök is megszólalt. Az erdõ felõl szarvasbõgés hangjait hozta magával az esti szellõ.
Édesanya már majdnem kiment, amikor Katica még kiszaladt valamiért, amit az ablakpárkányra tett.
– Jó éjszakát!
– Jó éjszakát!
A szoba ajtaja bezáródott.

– Szia Dani. Gyere be. Mutatni szeretnék valamit.
Dani az ágy fölötti polcra kapaszkodott.
– Szia kis barátnõm – köszönt õ is.
– Nézd, mit kaptam! – és halk kattanás kíséretében vakító fény csapott Dani szemébe.
– Ugye nem szeretnél megvakítani? – fordította el fejét Dani.
– Bocsánat. Nem akartam a szemedbe világítani.
– Semmi baj. Sõt, most már tudom, hogy hova megyünk ma este. De elõbb vegyél fel valamit, mert pizsamában már fázni fogsz.
– Lámpát kézbe! Kapaszkodj! Indulunk.

A fák, bokrok között egy pincesor képe bontakozott ki. Dani egyenesen ide tartott.
– Csak nem bort megyünk kóstolni? – kötekedett Katica.
– Bort ugyan nem fogunk kóstolni, de azért meglátogatunk pár pincét.
Közben Dani már besiklott egy szellõzõn. Koromsötét lett. Katica semmit sem látott. Csak annyit érzett, hogy Dani megkapaszkodott egy függõleges felületen.
– Most kapcsold fel a lámpát!
A pince mennyezetérõl denevérek lógtak. Egy részük, mint valami óriás vízcsepp, amely éppen lecseppen, bõrvitorlájába takarózva, nyugodtan függeszkedett. A többiek, a hirtelen fény hatására, mint egy lokátort forgatták fejüket, füleiket. Páran még egy kört is repültek, és csak azt követõen kapaszkodtak vissza a mennyezetre.
Katica a kisdenevérek óta nem látott együtt ennyi denevért. És amilyen furcsán viselkedtek! A lámpával hol egyikre, hol másikra világítva, csendben figyelte õket. Közben Dani mesélni kezdett.
– Õk a kis patkósdenevérek. Nézd meg jól az orrukat! Mindegyik orrán kicsi, patkó alakú bõrlebenyt látni. Errõl kapták a nevüket. Amelyek, mint egy vízcsepp, úgy lógnak, azok még alszanak. Teljesen beburkolóznak bõrszárnyukba. A hosszú õszi éjszakákon már nem kell sietniük a vadászattal. A fejüket, füleiket forgatók tájékozódnak. Keresik, hogy ki zavarta meg a nyugalmukat. Ez az alvó testtartás, és tájékozódó viselkedés a patkósorrú denevérek sajátossága. Pincékben e faj egyedei fordulnak elõ leggyakrabban.
– Kérlek, kapcsold le a lámpát! Ne zavard tovább õket!
– Dani, te látsz ebben a sötétben?
– A szememmel semmit, de a fülemmel mindent.
– Ezt nem értem.
– Mindjárt elmagyarázom.
Közben visszatértek a szabadba és a szomszéd pince tetején kényelmesen elhelyezkedtek.
– Ahol van fény, ott ugyanúgy látunk, mint ti emberek. Ahol nincs elegendõ fény, ott visszhang segítségével. Nagyon magas, a te füleddel nem hallható hangokat bocsátunk ki. A hanghullámok a tárgyakról, élõlényekrõl visszaverõdnek. Ezt halljuk a fülünkkel. Így tudjuk elkerülni az ágakat, vezetékeket, elkapni a repülõ rovarokat, tájékozódni a pincékben, barlangokban, padlásokon.
– Így már értem – nyugtázta új ismereteit Katica.
– Minden pincében élnek denevérek?
– Nem mindegyik alkalmas rá. Van, amelyik csak nyáron, van, amelyik télen, és vannak természetesen egész évben alkalmasak. Nem alkalmasak, ahova gyakran járnak a tulajdonosok, és bennük nagyon sok bort tárolnak. Ahol az elõbb voltunk, ott telelni gyülekeznek. Van egy része, melyet régen rejtekhelynek használtak az emberek, de ma már nem járnak oda. Ott háborítatlanul tudnak áttelelni.
– Miért fontos a háborítatlanság?
Mielõtt Dani válaszolhatott, rémült cincogással egy kb. 10 cm hosszú egér szaladt keresztül a pincék elõtt elhaladó földúton. Alig tûnt el az útszéli magas fûben, kiderült a rémület oka. Nyomában kétszer akkora üldözõje jelent meg. Rövid ugrásokkal az út közepén termett, felegyenesedve körbe szimatolt, majd folytatta az egér üldözését.
Dani éppen szóra nyitotta száját, amikor két méterrel távolabb, fordított irányba is megismétlõdött a jelenet. Az út szélén itt jókora pocsolya állt. Az egér rohantában vetette bele magát. Kiérve a vízbõl újra eltûnt a fûben. Üldözõje a pocsolyánál egyenesedett fel, körbeszimatolt, és megtorpant. Látszott, elvesztette a szagot. Még egyszer körbeszimatolt, majd visszafordult.
Katica tátott szájjal figyelt. Dani is csak utólag kommentálta a történteket.
– Szerencsés volt az erdeiegér. A menyéttel ritkán fordul elõ, hogy elveszti zsákmánya nyomát. Karcsú testével a kis rágcsálók vadászatára specializálódott. Még a járataikba is követik a mezei pockokat, hogy ott fogják meg õket.
Kis ideig csendesen várakoztak, remélve, újra felbukkan a menyét.
Katica unta meg hamarabb a hallgatást: – A téli álom háborítatlanságának fontosságáról kezdtél el mesélni.
– Igen. Azért fontos, mert a téli álomra felkészülõ denevérek kb. annyi zsírt tudnak a szervezetükben elraktározni, amennyi zavartalan körülmények között a tél átvészeléséhez szükséges. Amennyiben, egy tél folyamán, zavarás következtében egy-egy denevér felébred, az elraktározott zsírból sokkal több fogy el, mint nyugodt pihenés esetén. Ha ez többször megismétlõdik, nem marad elég tartalék az átteleléshez, és felébredés elõtt, mielõtt újra táplálkozni tudna, az adott állat elpusztul.
– Gyere, megnézünk egy nagypatkós denevér telelõhelyet is!
Újabb szellõzõn siklottak át. Dani másodpercekig sötétben repült.
– A pince legmélyén vagyunk – szólt végre Katicához.
Kattant a lámpa. A fénycsóvában elõbb újra egy kispatkós, majd hasonlóan lógó, viselkedõ, de kétszer akkora nagypatkós denevérek tûntek fel.
– A patkós denevéreket most már megismerem. Kérlek, menjünk máshova!
Visszaindultak a városba. Dani az egyik panelházat vette célba. Megkapaszkodott két panel találkozásánál, majd egy messzirõl nem látható hézagon bebújva, Katica egy üregben találta magát. Kattanás, és világos lett az üreg. Vörösbarna bundájú denevérek kapaszkodtak az üreg falain. A hirtelen fény ellen hangos cippantásokkal tiltakoztak. Az épület belsejébõl zene hallatszott. Zajlott egy család szokásos estéje.
– Dani! Hova hoztál?
– Ez a korai denevérek tanya-helye. Nappal egész évben itt tartózkodnak. Nyáron a napsütés melegíti, télen a lakásokból elszökõ meleg védi a fagytól. Alkalmas utódnevelésre, de téli álom alvására is.
– Emberek építették a denevéreknek?
– Ezt nem mondanám. Nem végeztek pontos, az elõírásoknak megfelelõ munkát. Kitakarékoskodták a szigeteléseket. Így vált alkalmassá a denevérek számára. Olyan egy ilyen üreg, mint a természetes faodvak.
Közben kimásztak vissza a szabadba.
– Az erdõk kivágásával pedig egyre kevesebb a természetes faodú – vonta le a következtetést Katica.
– Pontosan. Látom, nem hiába jártál velem kirándulni.
– Meg fogom édesapát kérni, készítsen a kertbe pár mesterséges odút.
– Látod, ennek nagyon fog örülni sok állat.
A panelüreg melege után a szabadban nagyon hûvös lett.
– Kérlek, vigyél gyorsan haza! Nem szeretnék megfázni. Most kezdtem iskolába járni, és nem akarok rögtön hiányozni. Meg szeretnék minél hamarabb tanulni írni, hogy leírhassam a kalandjainkat.
Jó éjszakát!


 

LETÖLTHETŐ ZEMPLÉN BAKANCSLISTÁS NAPTÁR Kattints a letöltéshez.

Newsletter