• 1
  • 2
  • 3

Vizek fölött


Nagyon meleg júliusi este volt. Katica a takarót lerúgva forgolódott az ágyán. Jóval sötétedés után, váratlanul megjelent Dani.
– Szia, kis barátnõm. Gondoltam, hogy nem tudsz aludni ebben a melegben. A Hold még ma is jól világít. Hova menjünk?
– Bárhova, csak ennél hûvösebb helyre.
– Akkor szétnézünk a vizek fölött.
A város szélén kis tó tükre csillogott. Egy patak táplálta. A tó körül emberek hûsöltek. Fölötte denevérek cikáztak.
– Tartunk egy kis pihenõt – szólt Dani, és leereszkedett a víz fölé. Röptében ivott pár kortyot és egy szomorúfûzfa tó fölé hajló ágára szállt. Amíg Dani pihegett, Katica a tó fölött zajló életet figyelte. A magasból cippantások hallatszottak.
– Korai denevérek. Mutatott az ég felé Dani, majd tovább követte Katica tekintetét.
A korai denevérek idõnként a víz színére ereszkedtek, ittak pár kortyot a tó vízébõl, majd meredeken a magasba emelkedve folytatták a rovarvadászatot. Pár centiméterrel a víz fölött is denevérek repdestek. A levegõben nyolcasokat leírva köröztek a tó felszíne fölött.
– Vízi denevérek – mutatott most rájuk Dani.
A fa alatt a tó szélét nádas szegélyezte. Az egyik nádszálon Dani észrevett valamit.
– Rögtön jövök – szólt, és repült egyet a nádszegélyen.
– A legszélsõ nádszálat figyeld! – Mutatott a nádas egy pontjára, amint visszatért.
– Mi mászik felfelé a nádszálon?
– Szitakötõlárva. Most fog átalakulni szitakötõvé.
– Végignézzük?
– Nagyon lassan történik. Hamar megunnád. Egy ideig figyeljük, és majd visszafelé jövet is megnézzük.
– Hogy került a lárva a vízbe? – Érdeklõdött Katica, hogy gyorsabban teljen az idõ.
– A szitakötõk a vízbe rakják a petéiket. Ott élik le életük nagy részét. Igazi kis fenevadak. Mindent megesznek, ami kisebb náluk. Szúnyoglárvákat, ebihalakat, a nagyobbak még kis halakat, gõtéket is. A lárvák fajonként eltérõen egy, kettõ, esetenként több évig fejlõdnek a vízben mielõtt szemet gyönyörködtetõ légi vadászokká válnak.
A lárva közben felmászott a nádszál tetejére, majd mozdulatlanná vált. Pár perc elteltével a lárva hátán felhasadt a bõr, és lassan kiemelkedett belõle a szitakötõ feje nagy összetett szemeivel.
– Indulunk tovább – figyelmeztetett Dani.
A patak torkolata felé vette az irányt. A meder fölé két oldalról fák borultak. Kis ideig növényi alagútban repültek. Alattuk itt is vízi denevérek vadásztak. Az elsõ, a Hold által megvilágított helyen Dani ismét egy víz fölé nyúló ágra kapaszkodott. A növényfalon nyíló résen egymást követve érkeztek a vízpartra és fölé a szomjas állatok.
Közvetlenül a víz szélén állva, zömök testû, fekete-fehér fejmintázatú állat szürcsölte a vizet.
– Láttál már borzot? – kérdezte Dani.
Katica a fejét rázta. – A szüleim sose hoznak az erdõbe. Mindig azt mondják: veszélyes. Megcsíp a szúnyog, beléd ragad egy kullancs, megmar egy róka. Pedig olyan jó lenne kirándulni járni velük.
– Bizony. A városok veszélyesebbek, mint a rét, az erdõ. A városokban, balesetekben sokkal többen hallnak meg, minden évben, mint kullancs csípésétõl, vagy veszett róka marásától. A hazai szúnyogok pedig semmilyen betegséget nem terjesztenek, csak kellemetlenek.
– Mesélj inkább a borzról!
– Csaknem mindenütt éjszakai életmódot folytat. A szó legszorosabb értelmében mindenevõ emlõs. Mindig azt eszi, ami a legkönnyebben elérhetõ. Gyümölcsöket, bogyókat, makkot, kukoricát, rajzó rovarokat, elhullott vadakat, rágcsálókat. Fõ táplálékát azonban giliszták képezik. Nagy méretû, akár több 10 méter hosszúságú járatrendszerrel rendelkezõ, föld alatti kotorékot, borzvárat épít. Várában neveli fel utódait, és itt vészeli át, zsírtartalékait felélve, a telet.
– Az õ vára hol van? Meglehet nézni?
– A szomszédos domboldalba építette, ahol az erdõ a legelõvel szomszédos. Nem érdemes megnézni, mert nagyon szûk és sötét. Az is kellemetlen lenne, ha valamelyik albérlõjével találkoznánk.
– Kik az albérlõi?
– Kotoréka egyik részébe róka, másikba vidra költözött. A vidrával, remélem, találkozunk majd itt a patakban.
Átúszott valami a Hold által megvilágított sávon. Teste úszás közben kiemelkedett a vízbõl. Jobbra-balra mozgó farkával hajtotta magát elõre. A patak szélére érve eltûnt egy fûcsomó alatt.
– Mi úszik ott? – követte tekintetével Katica, miközben Dani is az új jövevényt kezdte figyelni.
– Pézsmapocok. A fûcsomó alatt lehet a vára bejárata. A gátépítõk nagyon nem szeretik. Keresztül-kasul fúrja járataival a patakpartot, gátat. Nem õshonos a mi vidékünkön. A prémje miatt telepítették be Észak-Amerikából. Egyébként békés növényevõ. Valószínûleg egy vidra fogai között fogja végezni.
– Most megúszta – szólt újra Dani és közben folyásirányba mutatott. – Ott jön a vidra.
Mint egy torpedó, hasította hengeres testével a patak vizét. Lebukott, majd egy közepes hallal a szájában érkezett a felszínre. Elfoglalta a borz helyét, és nekilátott elfogyasztani zsákmányát.
– A vizekben való vadászathoz legjobban alkalmazkodott menyétféle ragadozó – kezdte bemutatását Dani. – Mancsain az újai között úszóhártyák feszülnek. Rövid, izmos lábaival kitartóan, fordulékonyan úszik. A vízben semmi sincs biztonságban tõle. De nagy csavargó is. Egy éjjel akár 10 km-es utat is bejárhat. Elsõsorban ilyenkor vadászik. Az elmúlt századokban bundája és halfogyasztása miatt nagyon sok helyen kiirtották, a folyószabályozások élõhelyét tették tönkre. Sok helyen ma is üldözik. Természetes ellensége nincs, így egyedül az embertõl függ a jövõje.
Közben elfogyott a hal. Csak a parton maradt halgerinc jelezte, hogy itt egy vidra vacsorázott.
Két hatalmas szem csillant meg Katicával egy magasságban az ágak között. Katica ijedtében majdnem beleesett a vízbe. Daninak kellett elkapnia. Mintha megbabonázták volna, úgy nézte a szempár tulajdonosát.
Gímszarvas bontakozott ki az árnyékból. Füleit hegyezve közeledett a vízhez. Mellette borja baktatott. Nagy kortyokban kezdték inni a vizet. Nyomukban egész csapat felnõtt és fiatal állat váltott ki a fák közül.
– Kérlek, induljunk vissza – fordult Katicához Dani. – A szarvas rudli zaja elriasztja a többi állatot. Más a következõ órában nem fog idejönni inni.
A zöld lombfolyosó alatt még mindig nagy volt a denevér-forgalom. Visszaérve a tóhoz, körülötte zajos társaságok töltötték az estéjüket. A nádas szélén, az üres lárvabõr fölött, élénk színezetû, zöld és kék mintázatú, nagy testû szitakötõ szárítgatta szárnyait, készült az elsõ repülésére. A szomszédos nádszálakon hasonló és kisebb testû, a lárvabõrbõl éppen kibúvó, vagy már teljesen kibújt szitakötõk sorakoztak.
– Ilyen szép szitakötõt már otthon a kertben is láttam. Mi a neve? – Jutott végre újra szóhoz Katica.
– Õ a sebes acsa. Nagyon jó repülõ és gyakran messzire elcsatangol a vizektõl. Nekünk viszont az ágyad felé kell csatangolnunk, ha holnap nem a fáradtságtól szeretnél kókadozni.
– Jó éjszakát!


 

LETÖLTHETŐ ZEMPLÉN BAKANCSLISTÁS NAPTÁR Kattints a letöltéshez.

Newsletter