• 1
  • 2
  • 3

Irány a rét!


Újra telihold lett.
– Ma hova megyünk? – kérdezte Katica türelmetlenül Danit.
– Megnézzük a júniusi rétet. Ilyenkor gazdag vadászterület.
Dani a fák lombkoronájának takarásában, a házak árnyékában, nagy íveket leírva vette az irányt a város határában pompázó rét felé. A kellemesen hûvös esti levegõ lágyan simogatta Katica arcát. A fák fogytával Dani a bokrok szintjébe ereszkedve cikázott kökénytõl csipkéig. A rét felett az esti szellõ kergette illatfelhõk kavarogtak. A frissen kaszált fû, a száradó széna, a kamilla, zsálya, vadrózsa, menta illata. Dani egy öreg, göcsörtös hagyásfa kikorhadt üregébe szállt le. A fát sûrû kökényes, csipkés bozótos vette körül. Az üregbõl kitûnõ kilátás nyílt a Hold által megvilágított rétre. Katica nem gyõzte kapkodni a tekintetét. Minden irányban mozgott valami. Dani az üreg tetején kapaszkodott meg. Sorra kapkodta be az arra tévedõ kövér szúnyogokat. Katica szédelegve ült le, mire szóhoz jutott.
– Itt mindig ilyen nyüzsgés van?
– Nyáron igen – válaszolt Dani –, de ne kapkodd a fejed, mert a végén nem fogsz látni semmit. A frissen kaszált terület irányába figyelj!

Halk, monoton zúgás árasztotta el a rétet. A fûszálak között nehézkesen repülõ, kis köröket leírva, egyre magasabbra emelkedõ bogarak jelentek meg.
– Sárga cserebogarak – szólalt meg Dani. Most kezdõdik az idén a rajzásuk. Ezért jöttünk ide. Nemsokára megjönnek a velük táplálkozó állatok is. Addig egy rövid idõre magadra hagylak. Néhány sárga cserebogarat én is el szeretnék kapni.
Amíg Dani vadászott, Katica megpróbálta szemmel követni, de hamarosan más denevérek is megjelentek és elvesztette a szeme elõl. Egyesek egészen alacsonyan, a fûszálak tetejét szinte súrolva vadásztak. Mások jókora íveket, köröket rajzolva a levegõbe, 1-2 méter magasan kergették a bogarakat. Idõnként fel-feltûnt egy-egy nagy magasságban vadászó denevér is.
Hangtalanul repülõ madár érkezett a rét fölé. A lassan repülõ cserebogarak közül többet bekapott, majd egy nagy T betûre hasonlító fára ült.

Dani jóllakottan tért vissza. Szuszogni is alig bírt. Egy cserebogárláb még kilógott a szájából.
– Honnan érkezett ide ez a sok denevér? – kezdte a kérdezõsködést Katica. – És milyen madár ül ott azon a fura formájú fán? – folytatta türelmetlenül.
Dani kénytelen volt közbevágni: – Ha választ is szeretnél kapni, akkor kérlek, egyszerre csak egyet kérdezz! Honnan érkeztek a denevérek? Egy részük ugyan onnan, mint mi: a városból. Mások a szomszédos erdõkbõl. Õk is ki szeretnék használni a táplálékbõséget. A nõstények többségét már éhes utódok várják szálláshelyeiken.
Dani szünetet tartott. Katica rögtön újabb kérdést tett fel. – Miért repdesnek olyan össze-vissza, hol fent, hol lent?
– Nem repdesnek össze-vissza. Több denevérfaj egyedei vadásznak a rét felett. Minden faj egyedei más-más módszerrel vadásznak. Felosztották egymás között a vadászterületet. A közönséges denevérek repülnek alacsonyan, a fûszálak felett. A frissen elõbújt, még nagyon lassan mozgó bogarakat igyekeznek elkapni. Magasabban, a nagyobb bokrok, fák koronája körül keringve vadásznak a hosszúfülû denevérek. A levelekre leszállt, azokat fogyasztó bogarakat keresik. Egészen magasan cikáznak a korai és kései denevérek. Õk a magasba emelkedett, új táplálkozó helyet keresõ bogarakat ejtik zsákmányul.
– Ugye nem feledkeztél el a madárról? – vágott közbe Katica.
– Nem, de elõbb arról a fura alakú fáról mesélek – válaszolt nyugodtan Dani. – A szántóföldek, rétek, legelõk területén nagyon kevés fa található. Ugyanezeken a területeken nagyon sok rágcsáló él. A rájuk vadászó ragadozómadarak és baglyok szeretnek kiülni egy-egy fára, ahonnan nagyobb területet belátnak. Innen elrugaszkodva kapják el zsákmányukat. Azt a fura fát T fának nevezik, és emberek állították oda, hogy pótolják a hiányzó fákat. Megkönnyítik ezzel a madarak számára a vadászatot. Az eredményesebben vadászó madarak megakadályozzák a rágcsálók elszaporodását. Olyan területeken, ahol nincsenek fák, az emberek gyakran mérgekkel irtják a rágcsálókat, ami nagyon veszélyes és környezetszennyezõ. A mérgektõl más állatok, sok madár is elpusztul.
– Ez nagyon szomorú. Inkább a madárról mesélj!
– A T fán ülõ madár a kuvik. Egy kistestû bagoly. Egy közeli padláson költhet. Fõként bogarakkal táplálkozik. Régen halálmadárnak tekintették és üldözték, mert gyakran megszólalt azoknak a házaknak a közelében, ahol beteg volt. Az ablakokon kiszivárgó fényre gyülekezõ rovarok a kuvikot is odacsábították. Az emberek pedig féltek az éjszakai állatoktól, mert nem ismerték õket, nem értették, hogyan boldogulnak a sötétben. Amióta a meseírók beköltöztették õket a mesékbe, a gyerekek a bölcs és mindig segítõkész baglyot ismerik meg, és felnõttként nem üldözik, sõt sokan segítik megtelepedését, táplálék szerzését.
Közvetlenül a fa tövében megzördült a száraz avar. Katica hasra feküdve kukucskált lefelé az odú nyílásából. Apró lábak zörgették a levélmaradványokat. Pár pillanatra kiszaladt valami a holdfényre, majd gyorsan vissza a bokor rejtekébe.
– Mit látsz? – érdeklõdött Dani.
– Sötét bundájú, hosszú orrú apróság szaladgál a bokor alatt. Megforgatja a leveleket, folyamatosan szimatol és mindent bekap, ami megmozdul az orra elõtt.
– Tökéletes a leírásod – állapította meg Dani –, ez csak a mezei cickány lehet.
A Kuvik hirtelen tovarebbent. Sokkal nagyobb madár siklott végig nesztelenül a rét felett, majd a T fára telepedett. – Macskabagoly – mutatta be Dani.
– Ekkora bagoly is vadászik bogarakra? – érdeklõdött, kissé félénken Katica.
– Alkalmanként elkap bogarakat, de elsõsorban pockokra vadászik. A lekaszált területen pedig könnyebben tudja megfogni õket, mint a magas fûben.
Az üreg alja, pont Katica lába alatt, hirtelen megmozdult. Elvesztve egyensúlyát, a puha korhadékra huppant. Mielõtt felállhatott volna, a korhadék megemelkedett és egy jókora bogár mászott ki alóla. A bogár sötétzöld háta, mint egy smaragd ékszer, úgy csillogott a holdfényben.
– Aranyos virágbogár – kezdte mondani Dani.
– Nem aranyos – vágott közbe Katica –, mert felborított.
– Igaz, hogy felborított téged, de attól még aranyos, ugyanis ez a neve: aranyos virágbogár.
– Hogy került ide? Amikor ideértünk még nem volt itt.
– Dehogynem. Csak akkor még nem láttuk. Õ már hosszú ideje itt él. Egy évvel ez elõtt még pete formájában került ide. Amikor kikelt a petébõl, mint lárva befúrta magát a korhadékba. Azt ette. Amikor a lárva elérte a maximális nagyságát, bebábozódott. A bábban ilyen szép bogárrá alakult át. Most, mivel kellõen felmelegedett a levegõ, elõmászott, hogy párt keressen, és õ is lerakja petéit, amivel kezdõdhet a folyamat elõröl.
– A sárga cserebogarak is így fejlõdtek ki?
– Igen, csak õk a talajban, és több év alatt. Az õ lárváikkal te is találkozhatsz. A cserebogár lárváját pajornak nevezik. Ásózáskor gyakran a felszínre kerülnek. Amikor ásózni fog édesapád a kiskertben, kérd meg, hogy mutassa meg, ha kifordít egyet a földbõl.
– A bozótos szélérõl hangos, rekedtes kreksz-kreksz kiáltás hangzott fel. Újabb cserebogár vadász érkezett – állapította meg Dani, majd folytatta a mesélést. Amit az imént hallottunk a haris hangja volt. Itt fészkel a réten. A hím jelezte a fajtársai számára, hogy ez itt az õ területe.
Daninak közben feltûnt, hogy a meleg korhadékon heverõ Katica egyre gyakrabban pislog.
– Ha itt elalszol, nem tudlak hazavinni. Édesanyád nagyon szomorú lesz, ha reggel nem talál az ágyadban! Gyere, kapaszkodj vissza a hátamra. Indulnunk kell.


 

LETÖLTHETŐ ZEMPLÉN BAKANCSLISTÁS NAPTÁR Kattints a letöltéshez.

Newsletter