Elõször az erdõben


Dani sebesen repült az erdõ felé. A hûvös esti levegõ kimosta az álmosságot Katica szemébõl. Mire elérték az elsõ fákat, szeme megszokta a sötétséget. A város zajai után az erdõ szinte némaságba burkolózott. Dani egy tisztás szélén álló öreg tölgy alsó ágára kapaszkodott.
– Miért ide jöttünk? – kérdezte Katica. – Itt nem történik semmi. Néma csend van.
– Türelem – felelte Dani –, ahogy a szemed megszokta a sötétséget, a füled is meg fogja szokni a csendet. Utána hallani fogod az éjszakai erdõ életét, kis szerencsével látni is, és némely hang még a dobhártyádat is bántani fogja.
Az elsõ neszek a fejük felõl érkeztek. Az egyik szomszédos fa törzse lyukakkal volt tele. Kisebb-nagyobb kerek és ovális odúbejáratok sorakoztak rajta.
– Ez egy erdei bérház – mutatott feléje Dani. – Minden emeletnek saját lakói vannak. Az ovális bejáratú odúkat a fekete harkály véste. Minden évben újat vés magának. Idén a legfelsõben lakik. A közepes méretûek a nagy fakopáncs remekmûvei.
– A nagy fakopáncs melyikben lakik?
– Elköltözött. Valamennyi odúját más állatok foglalták el. A sárral körbetapasztott bejáratúban csuszkák nevelik fiókáikat. Föléjük kék cinegék költöztek be. Õk nappal járnak táplálék után, és éjszaka alszanak.
A legfelsõ fakopáncs odúból hallatszott a neszezés. Parányi denevérek másztak ki a nyíláson és reppentek a tisztás fölé.
– Õk milyen denevérek?
– Törpe denevérek. Olyan kicsik, hogy még a te kezedben is elférne belõlük egy-egy példány. Mikor jól vannak lakva, akkor is csak 5-6 gramm a súlyuk. Majdnem egész éjjel itt fognak szúnyogokra vadászni. Mást szinte nem is esznek, de szúnyogból akár 1-2 ezret is minden éjszaka.
A középsõ ovális odúban két szemen csillant meg a holdfény. Sárgásbarna bundájú apróság bújt elõ, körbe szimatolt, majd lefelé indult a fatörzsön.
Katica meglepõdve kérdezte: – Fák odvaiban is élnek egerek?
– Ritkán elõfordul, hogy faodúba költözik egér, de ez egy mogyorós pele.
– Hogyan lehet megkülönböztetni, amikor pont akkora, mint egy egér?
– Engedd meg, hogy most én kérdezzek, és te magad add meg a kérdésedre a választ: Milyen a farka az egérnek? – hangzott el Dani kérdése.
Katica rövid gondolkodás után határozottan válaszolt: – Az egér farka csupasz.
– Milyen a farka a mogyorós pelének? – kérdezett újra Dani.
Katica jól szemügyre vette a fatörzsön mászó pelét. – Az õ farka szõrös –, közölte megfigyelését, majd mielõtt Dani újabb kérdést tehetett volna fel, gyorsan õ fordult kéréssel Danihoz.
– Kérlek, mesélj a mogyorós pelérõl.
– A mogyorós pele a pelék legkisebb faja. Mint magad is láttad, egér nagyságú. A pelék a rágcsálók közé tartoznak. Hasonló életmódot folytatnak éjszaka, mint nappal a mókus. A hideg idõk beköszöntével fagymentes helyre húzódnak és téli álmot alszanak. A mogyorós pele ébred fel közülük leghamarabb. Áprilisban már táplálék után jár. Az aljnövényzetben, bokrokon keresi a téli rejtekhelyükrõl elõbújt lárvákat, rovarokat, makkot, bogyókat, friss hajtásokat. Lehet, hogy ez a példány most bújt elõ levelekkel, mohával jól kibélelt téli rejtekhelyérõl.
Dani egy szusszantásnyinál nagyobb szünetet tartott, de Katica nem engedte hallgatni, máris új kérdést tett fel. – Mi az a téli álom?
– Sok állatfaj, amely télen nem talál elég eleséget, így vészeli át a táplálék szegény idõszakot. Õsszel, amikor van bõven eleség, a pelék jól meghíznak. A fagyok beköszönte elõtt vastag fák jól kibélelt odúiba, földi lyukakba, mesterséges fészekodúkba húzódnak. Testhõmérsékletük lecsökken, dermedten, mereven pihennek, mintha már nem is élnének. Az aktív élethez szükséges 35 ºC-os testhõmérsékletük 1 ºC-osra, a percenkénti 450 szívverés 45-re csökken, minden 5-10. percben vesznek lélegzetet. Az õsszel felhalmozott zsírtartalékukon élnek. Minél kövérebbek a téli álom kezdetén, annál nagyobb az esélyük a tél túlélésére.
A csendet hirtelen hangos levélzörgés, fújtatás törte meg. Katica a füléhez kapott. Szemével hiába kereste a hang forrását, sehol sem látta azt a nagy állatot, amely ekkora zajt csaphat. Dani megbökte és a fa lábához mutatott. – Keleti sün keresgél az avarban. Most jött elõ a fa gyökerei között lévõ rejtekhelyérõl. Kapaszkodj belém. Keresünk egy csendesebb helyet. A süntõl itt már úgysem hallanánk semmit. A tisztás túloldalán telepedtek újra le.
– Miért ilyen hangos a sündisznó?
– Táplálékát, a gilisztákat, csigákat az avar alól gyûjti össze, és nem tudja nesztelenül felemelni a sok-sok száraz levelet. A ragadozóktól pedig megvédi a tüskés bundája. Kivéve az Uhu-tól, de belõlük olyan kevés van, hogy nem jelentenek számára komoly veszélyt. Nagyon éhes is. Nemrég ébredt fel õ is a téli álomból, és szinte lötyög rajta a bõr.
A csendet ismét avarzörgés törte meg. Most a tisztás szélén csillant meg a holdfény egy szempáron. Pár másodpercet várakozott, majd egy könnyed ugrás következett. Eredményességét egy erdei rágcsáló sírása nyugtázta. Fejét kicsit hátravetette, és a zsákmány már le is csúszott a torkán.
– Mit fogott az a kutya? – kérdezte suttogva Katica.
Dani suttogva válaszolt: – Erdei egeret, vagy pockot, de az is lehet, hogy pelét. Majd folytatta: – De nem kutya! Amit látsz, az egy farkas.
– Élnek ebben az erdõben farkasok? – csodálkozott Katica.
– Sok olyan helyen élnek farkasok, ahol az emberek nem tudnak róluk. Nagyon óvatos állatok. Az embert messzire elkerülik.
– A mesékben mindig bárányokat meg nagymamákat esznek. Ez igaz?
– Á, dehogy! A mese, az mese. Arra nem volt még példa, hogy emberre támadtak. Magad is láttad, hogyan kapott el egy rágcsálót. Fõleg ilyen kis állatokat eszik. Nagyobbakat, õzet, szarvast csak akkor tud megfogni, ha sérült vagy beteg. Bárányt is csak akkor tud elkapni, ha a juhász hagyja elcsavarogni, nem vigyáz rá. Buta emberek fantáziájában váltak emberevõvé. Gazdáik által félrenevelt kutyák viszont sajnos már sok embert megöltek.
– Szeretnél egy másik nagyragadozót is látni?
Katica lelkesen bólogatott. Akkor megkeressük a hiúz tanyáját.
Dani – lassan, kerülgetve a fákat – megindult a hegytetõ irányába.
– Szereti a sziklás helyeket – szólt hátra. – Ott jól el tudja rejteni a kölykeit.

Pár pillanat alatt teljes sötétség borult az erdõre. A holdat felhõk takarták el és hideg szél kerekedett.
– A hiúz megkeresésétõl – egyelõre – el kell tekintenünk – szólt újra hátra Dani. Még próbálkozik a visszatéréssel a tél, és nem lenne jó, ha egy elkésett hóvihar itt találna minket. Kapaszkodj! Indulok gyorsan haza.
– A meleg szobában mesélsz még nekem a csuszkáról és a többiekrõl?

A meleg szobában nem volt szükség mesére. A hidegtõl kipirosodott, a kapaszkodástól elfáradt Katica rögtön mély álomba zuhant. Álmában újra az erdõt járta és nem félt az erdei zajoktól, történeteket olvasott ki a nyomokból.