A Magyar Kálvária születése


MIZSÁK ÉVA


ELÕSZÓ

Körülbelül hét éve kerültem Sátoraljaújhelybe alföldiként. A síkvidékhez szokott szem számára lenyûgözõ volt Zemplén természeti és történelmi sokszínûsége. A tájjal ismerkedvén a rövid túrák alkalmával többször megfordultam a város fölött emelkedõ dombon, amit a földrajzi térképek Kis-Szár-hegyként jelölnek, a helybeliek viszont Kopaszkaként vagy Kálváriaként emlegetnek. Kerestem a magyarázatát annak, miért Kálváriaként ismerik?
A "csúcsra" vezetõ út mellett stációk állnak, amelyek romosak, elhanyagoltak. (Felújításukat a közeljövõben tervezik.)
A kellemes sétaút végén egy „kõgúlához” és a Szent István-kápolnához érkezünk, ahonnan a környezõ vidék csodaszép panorámája tárul elénk: a Bodrogköz és Szlovákia.
Érdeklõdni, kérdezõsködni kezdtem. Miért épült, mikor készült az emlékmûrendszer? Így jutottam el az 1930-as évekhez.

A Trianon okozta fájdalom volt az, ami e határszéli kisvárosban egy társadalmi mozgalmat indított el, s közadakozásból elkészülhetett az emlékmû. A 20-as és 30-as évek revíziós politikai légköre tette lehetõvé, hogy az országban egyedülálló kezdeményezés megvalósulhasson.
Egyedül Salgótarjánban volt egy olyan elképzelés, hogy épülõ kálváriájuknak irredenta vonatkozása is legyen, de ez terv maradt. Egy 8 méter hosszú, Nagy-Magyarország kontúrjait ábrázoló barlang valósult meg, az ún. Lourdes-i-barlang, amelyben azt a jelenetet örökítették meg, amikor Szent István a koronát Szûz Máriának ajánlja föl.
Múltunknak ezt a kis szeletét szeretném bemutatni dolgozatomban. A bevezetõ gondolatokban a történelmi háttérre térek ki, majd az Országzászló, a Magyar Kálvária és a Szent István-emlékkápolna történetét ismertetem.

1. AZ 1920-AS ÉS 30-AS ÉVEK KÜL- ÉS BELPOLITIKAI IRÁNYVONALAI

Ha arra keressük a választ, hogy a Sátoraljaújhelyben 1936-ban megépült, az országban egyedülálló Magyar Kálvária miért jöhetett létre, s miért kaphatott széleskörû társadalmi támogatottságot, vissza kell nyúlnunk a trianoni békéhez s következményeihez országos és regionális szinten egyaránt. Munkám bevezetõ részében errõl adok egy áttekintést.
A trianoni békét 1920. június 4-én írták alá, 1920. november 13-án cikkelyezték be, s 1921. július 26-ától lépett hatályba; ezen a napon és június 4-én az országban nemzeti gyász volt, az országzászlót ezután csak félárbocra vonták fel. Tragikusságát jelzi, hogy az Országos Törvénytárban (1921: XXXIII. tc.) gyászkeret fogja körül. A trianoni Magyarország területe (Horvát-Szlavónország nélkül) 92 963 km2-re csökkent 282 870 km2-rõl. A lakosság 7 615 117 fõre 18 264 533 fõrõl (az 1910-es népszámlálási adatok alapján). A történeti Magyarország 54,4%-a volt magyar, ez a trianoni Magyarországon 88,3% lett. Több mint 3 millió magyar került át a szomszédos államokhoz: Csehszlovákiához, Romániához, Jugoszláviához. A történeti Magyarország keretei közül ily módon kiszakadtak fele többé-kevésbé zárt etnikumot alkotott, a határok mentén lévõ területeken éltek. Nem érvényesültek tehát a wilsoni elvek. A békét a gyõztesek úgy diktálták, hogy az érintett államok képviselõit meg sem kérdezték. Alaptalan reményeket ébresztett Magyarországon az ún. Millerand-levél, amely egyrészt arról tájékoztatta az Apponyi Albert vezette magyar békedelegációt, hogy kívánságaikat nem vehetik figyelembe, másrészt kilátásba helyezte a kisebb határkiigazításokra vonatkozó kérelmek népszövetségi megvitatását. Ezt az illúziót erõsítette az is, hogy az USA kormánya nem ratifikálta a békeszerzõdést (bár ehhez a magyar ügynek nem volt köze), s 1921. augusztus 29-én különbékét kötött Magyarországgal Budapesten.
Az 1921. évi XXXIII. tc. II. része szólt az új határokról. Ez Sátoraljaújhelyre és környékére vonatkozóan a következõket rögzítette. A Tisza folyásától általában nyugat felé haladva a Ronyva folyásának pontjáig tart, amely Sátoraljaújhely és az állomás közt lévõ hídtól körülbelül 3700 m-re fekszik északra. A helyszínen állapították meg a pontos vonalat úgy, hogy Csehszlovákiának jutott: Tárkány, Perbenyik, Örös, Kiskövesd, Bodrogszerdahely, Bodrogszög és Borsi; Magyarországnak Dámóc, Láca, Rozvágy, Pácin, Karos és Fersõberecki; átvágja a várostól délkeletre fekvõ vasútháromszöget. A településtõl keletre úgy halad tovább, hogy a kassai–csapi vasútvonal a szomszédos állam területéhez tartozzon. Az így kialakított új határ az országnak ezen a részén különösen szembeötlõvé tette, hogy az új politikai határok nem estek egybe az etnikaival.

A krónikás szerint a honfoglaláskor keletkezett Sátoralja a Sátor-hegy és a Bodrogba ömlõ Ronyva közötti területen. A hiteles adatok alapján annyi bizonyos, hogy Szent István korában már létezett. A tatárpusztítás után visszatérõ lakosok a régi helységtõl északra új települést alapítottak Sátoraljaújhely néven. 1750-ben lett Zemplén vármegye székhelye. Trianon következményeként a vármegye 3/4 része került Csehszlovákiához. A Rákóczi utca végén folyó Ronyva-patak lett az országhatár, amelyet a békeszerzõdés hajózható folyóként tárgyalt. A patak bal partján található Kassa-Csap vasútvonalon lévõ állomás a sátoraljaújhelyiek 2800 hold földjével, egy téglagyárával és a városi vízmûvek kútjaival a szomszédos államhoz került. A város hanyatlásnak indult, 21 000 fõs lélekszáma kb. 18 000-re csökkent. A csekély német, szlovák és ruszin (kb. 500 fõ) nemzetiségû kivételével magyar lakosságú volt. A “csonka országban” nap mint nap megélt élménye volt az itt lakóknak Csonka-Sátoraljaújhely tragikuma. Kb. 2000 munkás hagyta el a várost. A Lengyelországgal való közvetlen határ megszûnte tönkretette az egykor virágzó borkivitelt és idegenforgalmat. A város központjától kb.1 km-re húzódott a csehszlovák határ. A település fölött emelkedõ hegyekbõl színmagyar vidékekre lehetett látni, amelyek népességével problematikus volt az érintkezés. Az itt élõ polgárok jó része úgy érezte, hogy Trianon leginkább Sátoraljaújhelyt nyomorította meg Magyarország városai közül. Urmánczy Nándor a Magyar Kálvária megépítésérõl tudósító cikkében a Pesti Hírlapban az itt élõk sérelmeirõl a következõket írta: "Ujhely népére sulyosan ránehezedik Trianon átka. Nap-nap után érzi és szenvedi a kárt, amit az uj határral rázuditottak. Látja a lehetetlen helyzetet, amibe a gyalázatos béke kényszeritette és hiszi, hogy a szörnyü rendelkezés nem tartható fenn soká. […] A hazához való ragaszkodásnak az õsi magyar föld szeretetének magható megnyilatkozása az elkészült Magyar Kálvária. A nemzeti gyász és hit beszédes, gyönyörû bizonyságtétele."
Milyen politika állt annak a hátterében, hogy 16 évvel a békediktátum után ennyire idõszerû legyen egy országos terjesztésû napilap részérõl a közvélemény ily módon történõ tájékoztatása, befolyásolása?

A Trianon utáni új politikai rendszer konszolidációja a konzervatív gróf Bethlen István miniszterelnöksége alatt (1921-1931) valósult meg, aki a politikai és gazdasági stabilizáció után kívánta a területi revíziót és a Duna-medencei magyar hegemóniát megvalósítani. Maximális programja szerint ugyanis a Párizs környéki békék a gyõztesek egymás közötti ellentétei, valamint a gyõztesek és legyõzöttek között növekvõ feszültségek miatt az idõ próbáját nem állhatják ki. Emellett azt is világosan látta, hogy az országnak egy olyan háború utáni Európába kell beilleszkednie, ahol a gyõztes hatalmak akaratából szûnt meg a történelmi Magyarország. Ily módon a külpolitikában eleinte egyszerre képviselte a revíziót és a beilleszkedést. A húszas évek elején a súlypont az utóbbira esett. A külpolitikai elszigeteltség feloldása volt a célja a beilleszkedési politikának. Az elsõ sikerek után azonban (osztrák-magyar határvita, népszövetségi felvétel), 1922-t követõen közvetett céllá vált a területi revízió. A népszövetségi kölcsön (1923) ára többek között az volt, hogy Magyarország különnyilatkozatban garantálja a trianoni békét és azt, hogy a Habsburgok nem térnek vissza a magyar trónra. Angol nyomásra elfogadta a feltételeket Bethlen.
1926-tól az olasz kapcsolatok intenzívvé válása a jellemzõ. Aktívabbá, nyíltabbá vált a magyar külpolitika az ország népszövetségi pénzügyi és katonai ellenõrzésének megszûnte után (1927. május 15.), megváltozott az irányvonala az évtized elején megfogalmazottakhoz képest.
1927 és 1928 áprilisában Olaszországban tett látogatásai után a bethleni nyilatkozatokban a revízió legfõbb nemzeti célként jelent meg. Mussolini a nyilvánosság elõtt ennek a programnak a támogatójaként lépett fel. Kijelentette, hogy a Duna-medence jelenlegi berendezkedése nem tekinthetõ véglegesnek.
A nyílt magyar revíziós törekvéseket karolta fel és népszerûsítette az angol sajtóban a Rothermere-akció, amely Magyarországon éveken át tartó indokolatlan lelkesedést váltott ki. A "keresztény-nemzeti" államelvet megvalósító rendszer fontosnak tartotta a társadalom, a közvélemény befolyásolását. Ebben fontos szerepe volt a miniszterelnöknek, diplomáciai apparátusának, és az 1927-ben megalakult Magyar Revíziós Ligának, amely a rothermere-i kezdeményezés nyomán jött létre, s Berlinben, Rómában, Párizsban és Londonban is titkárságokat állított fel, idegen nyelvû folyóiratokat és kiadványokat bocsátott ki, hogy Európát meggyõzze a Trianon által teremtett helyzet tarthatatlanságáról.
Az évtized végére az ország kilépett nemzetközi elszigeteltségébõl (olasz-magyar, osztrák, lengyel, bolgár, török szerzõdések). A külpolitika irányítói tisztában voltak azzal, hogy Németország támogatása nélkül nincs realitása a revíziónak. A magyar mezõgazdasági termékek piaci elhelyezése is szükségessé tette a német kapcsolat kiépítését, különösen 1929 után. Bethlen a franciákhoz való közeledés híve volt ebben az idõben, mert a németektõl homályos és távlati ígéreteket kapott (1928), kereskedelmi szerzõdést sem kötöttek Magyarországgal. 1930-ban történt a német külpolitikában váltás — a Brüning-kormány került hatalomra, amelynek külügyminisztere Julius Curtius lett —, céljuk a versailles-i békerendszer szétverése lett, s ebben a programban már országunknak is helye volt, támogatták kormányunk elképzeléseit. Ettõl kezdõdõen az itthoni propaganda az északi és északkeleti területeken a történelmi határok visszaállítását hirdette meg.
A világgazdasági válság miatt a magyar társadalom Bethlent és kormányát tette felelõssé, aki a feszültségek miatt úgy gondolta, hogy az a legszerencsésebb megoldás, ha távozik. Az volt a terve, hogy a válság enyhülésével majd visszatér a miniszterelnöki posztra. A kormány élére a kormányzó jelöltjeként 1931 augusztusában Károlyi Gyula került, aki 1 év múlva, 1932 szeptemberében lemondott. Helyzetét az tette lehetetlenné, hogy az Egységes Párt (kormánypárt) többsége nem õt, hanem Bethlent támogatta. A kormányzó elfogadta a lemondást, s megnyílt az út Gömbös Gyula miniszterelnöki kinevezése elõtt. Bethlen nem vállalkozhatott erre a feladatra, személye még mindig túlságosan népszerûtlen volt a világgazdasági válsággal való összekapcsolódottsága miatt.
Gömbös képzett szakemberekbõl állította össze kormányát, amelybe több bethlenista politikus is bekerült, kompromisszumként. Az "erõs kéz" embereként a belpolitikában szélsõjobboldali nézetei megvalósítására törekedett: csökkenteni kívánta a politikai szabadságjogokat, a parlament szerepét, és egy diktatórikus-autokratikus rendszer kiépítésén fáradozott.
Az 1930-as évek elején a közép- és nyugat-európai politikusok a Duna-medence reintegrálásában látták a megoldást. Magyarország azonban semmilyen status quo alapon létrehozott együttmûködésben nem volt hajlandó részt venni. A német érdekeknek is ellentmondtak ezek a törekvések. A magyar külpolitika az ország gazdasági érdekei és revíziós céljai miatt is a status quo-t ellenzõ nagyhatalmak irányába sodródott. Gömbös miniszterelnökként elõször Olaszországban tett látogatást, a kormányfõk közül elsõként kereste fel Hitlert, aki értésére adta, hogy a magyarok területi követeléseit csak Csehszlovákia ellenében támogatja. Teljes sikert a németeknél egyedül gazdasági téren könyvelhetett el. 1934-ben olyan revíziós tervezetet hagyott jóvá, amely az elrabolt területeknek kb. a felét igényelte vissza az etnikai elvre, az ország katonai védhetõségére és a nyersanyagfüggõségre hivatkozva. Békésen kívánják megvalósítani, hangoztatták a politikusok, csak senki nem hitte el. Rómával és Berlinnel a kapcsolatok erõsítésére törekvõ kormány kényes egyensúlyozásra kényszerült, amikor Olaszország 1934-ben létrehozta németellenes célzattal az olasz-magyar-osztrák hármasszövetséget. A németek Ausztria bekebelezésére irányuló tervei váltották ki ezt az olasz kezdeményezéssel létrejött válaszlépést. Mussolini Franciaországhoz való közeledése nyomán egy újabb közép-európai integrációs terv született 1935 elején Duna-paktum néven. Elképzelés maradt, de Magyarországon riadalmat váltott ki. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált a széles tömegek elõtt is, hogy Gömbös korábban meghirdetett 95 pontos Munkatervébõl semmit sem kíván megvalósítani, kizárólag a hatalom érdekli. 1936 tavaszától gyorsult fel pozícióvesztése. Félreállítását, amit már Horthy is támogatott, 1936. október 6-án bekövetkezõ halála akadályozta meg.
A Bethlen-kormány külpolitikai tevékenysége révén Magyarország elszigeteltsége megszûnt a húszas évek végére. Eredménnyel járt a rendszer külsõ és belsõ konszolidációja egyaránt. Ekkor alapozódtak meg a késõbbi tényleges revíziós törekvések. Az 1929-33-as világgazdasági válság után a gazdasági életben a harmincas évek elején strukturális változások indultak meg. A világpolitikában megkérdõjelezõdtek a Párizs környéki békék, így a trianoni béke is. Magyarországon ez az idõszak Gömbös Gyula miniszterelnökségéhez kötõdött. Ez a világpolitikai irányváltozás, a magyar revíziós törekvések nyílt megfogalmazása állt annak a hátterében, hogy Sátoraljaújhelyben felállították elõször az Országzászlót, majd az irredentizmus gondolatát nyíltan megvalósító Magyar Kálváriát, legvégül a Szent István-kápolnát, s megszülethetett az országban egyedülálló emlékmûrendszer. Miért itt? Sem racionálisan, sem érzelmileg nem tudták feldolgozni az itt élõk, hogy az 1920-ban meghúzott új határ kettészelte a várost egy patak hajózható folyóvá történõ minõsítése ürügyén.



2. A SÁTORALJAÚJHELYI MAGYAR KÁLVÁRIA

A város fölött emelkedõ Kis-Szár-hegyen avatták fel 1934. július 1-jén a 100. Országzászlót, amely egy hatalmas kõgúlán állva a felvidéki magyaroknak, szlovákoknak, cipszereknek, ruszinoknak (ruténeknek) messzirõl és jól láthatóan hirdette, hogy újból egységes lesz egyszer az ország.
A Magyar Szövetség Ereklyés Országzászló Nagybizottságához 1933 márciusában fordultak a zempléniek az Országzászló felállítása ügyében. A Hegyaljai Hét programjába iktatott felavatásra a nagybizottság elnökét, Urmánczy Nándort kérte fel Sátoraljaújhely polgármestere. Az elnökség az ünnepség jelentõségét kiemelvén határozott úgy, hogy ez legyen a 100. trianoni emlékmû. A döntés jelentõségét jelezte az is, hogy országos küldöttség volt jelen az avatáson.

1. Az Országzászló Sátoraljaújhelyben (1934)

A Kálvária megépítésével, 2 évvel késõbb, az Országzászló talapzatán rögzített mondatba ("Nem, nem, soha!") sûrített eszmének kívántak méltó keretet adni. A gondolat nem volt új, a város már 1934-ben foglalkozott hasonló tervvel, de akkor a megvalósításra az anyagi eszközök hiánya miatt nem kerülhetett sor.

A Magyar Kálvária megépítésének gondolatát az Országos Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi Osztályának egyik választmányi tagja, Vilkovszky Kálmán vetette fel egy 1935. november 19-én kelt levelében. Az elõzõ napon november 13-ának emlékére nemzeti gyásznapot tartott a szövetség. Az ott elhangzott megemlékezések hatására fogalmazta meg Vilkovszky, hogy az Országzászlóhoz vezetõ úton két oldalt, az elrabolt területek emlékének megõrzésére, faragott kövekbe, mintha fejfák lennének, kellene bevésni a nevezetesebb városok neveit. A levél címzettje Szepesi Bódog, aki egyrészt a Sátoraljaújhelyi Kegyes Tanítórendi Római Katolikus Gimnázium tanára, másrészt a Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi Osztályának az elnöke volt.
Szepesi Bódog 1883-ban született a Szepes megyei Gnézdán. Gimnáziumi tanulmányai 7-8. osztályát Kecskeméten végezte. 1903-06 között Budapesten teológiai és latin- német nyelvi tanulmányokat folytatott. Kecskeméten, Podolinban, Vácott majd Magyaróvárott szolgált. Sátoraljaújhelyben 1933-39 között gimnáziumi tanár és vicerektor. Innen Kecskemétre került, utolsó állomáshelyére, ahol 1940-ben halt meg. A TESZ jubiláris érdemkeresztjének tulajdonosa, a Magyar Revíziós Liga és az Országos Szepesi Szövetség választmányi tagja volt.

2. Szepesi Bódog fényképe

A Horthy-korszakban sok nacionalista szövetség, liga és egyesület jött létre, amelyeket hazafias vagy nemzetvédelmi jelzõvel illettek. Hazafiasnak az irredenta, revíziós, fajvédõ propagandát folytató társadalmi egyesületek, nemzetvédelminek a hasonló jellegû, de az erõszakapparátus kiegészítõ funkcióit is ellátó társadalmi szervezetek minõsültek. Az állami propaganda eszköze volt mindkét típus, de a külpolitikai elszigeteltség áttörésére is felhasználták ezeket.(Lsd. Magyar Revíziós Liga.)
A legbefolyásosabb jobboldali szervezetek az Ébredõ Magyarok Egyesülete (ÉME), a Magyar Országos Véderõ Egylet (MOVE), a Keresztény Nemzeti Liga, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ), a Magyar Nemzeti Szövetség (MNSZ) voltak. (Az utóbbi kettõvel Szepesi Bódog is felvette a kapcsolatot.)
A fentiekben felsorolt szervezetek a titkos Etelközi Szövetséggel együtt 1918-19 körül, illetve a 20-as évek elején jöttek létre. Alkalmasak voltak arra, hogy a nemzeti érzésekre hivatkozva biztosítsák a területi expanziós politika ébren tartását és tartalékerõit. Gyorsan szaporodtak a különbözõ foglalkozási ágakat, nõi és ifjúsági, bajtársi, valamint a legszélesebb társadalmi rétegeket felölelõ területi revíziós szervezetek. Ezek sorába illeszkedett a budapesti központú Országos Szepesi Szövetség 1924-ben alapított sátoraljaújhelyi osztálya is, amelyet a szép számmal itt élõ, hazájuktól elszakított szepesiek hoztak létre.
A húszas években alakult hazafias egyesületként a Magyar Szövetség Ereklyés Országzászló Nagybizottsága és a Társadalmi Egyesületek Szövetsége is, amely már nevében jelzi, hogy csúcsszövetségként a társadalmi egyesületeket kívánta összefogni, szerepe a 30-as években az lett, hogy a rendszer tömegbázisát lefelé kiszélesítse. A TESZ jelentõségét fokozta, hogy az 1933 májusi közgyûlésen Gömbös Gyulát választotta vezetõjéül.
A Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) tagegyesületeként az Országos Szepesi Szövetséget 1920-ban szervezte meg Krisch Jenõ dr. Hayde Gyula helyettes államtitkárral. Az évek során 12 vidéki osztálya alakult, köztük a sátoraljaújhelyi. A szövetség — amelynek elnöke Krisch Jenõ volt a mi idõszakunkban — célja a szepesiek (cipszerek) és a szepesi fõiskolai ifjúság érdekeinek és jólétének az elõmozdítása, valamint a Felvidékrõl menekültek segélyezése és elhelyezése volt. (Szepesieknek, másként magukat cipszereknek nevezõk alatt a Szepességbõl elszármazottak értendõk.)

Az Országos Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi Osztálya az 1935 novemberében tartott választmányi gyûlésen határozta el, hogy mozgalmat indít a Magyar Kálvária - emlékmû megépítésére. "Fejfák" helyett a bibliai Keresztény Kálvária mintájára olyan emléket kívántak állítani, amely kifejezi azt a hitet — s egyben fájdalmat is —, hogy az ily módon megörökített városok és területek visszakerülnek egyszer Magyarországhoz. Szervezésre, irányításra Szepesi Bódogot kérték fel, aki céljukat a Debreceni Újság tudósítójának a következõképpen összegezte: "Nemcsak helyi jelentõségû ez az emlékmû: az egész ország élõ tiltakozásának szántuk a trianoni békediktátum ellen. De egyúttal magyar hitünknek és a szebb jövõbe vetett reménységünk kifejezõje, a nagy magyar fájdalom hirdetõje ez, hogy az országon belül testvéri összefogásra tanítson, az elszakított testvéreknek pedig bizonyságul szolgáljon arra, hogy nem felejtettük el õket, hogy még hiszünk és remélünk!"
Kontraszty Dezsõ sátoraljaújhelyi kegyesrendi gimnáziumi történelemtanár már 1935 decemberének végén elkészítette a Magyar Kálvária állomásainak tervezetét, összeállította a történelmileg nevezetesebb városok névsorát. Még ebben a hónapban megtörtént Sátoraljaújhely polgármesterének, dr. Orbán Kálmánnak a tájékoztatása, aki támogatásáról biztosította a szepesieket. Elképzelésüket bejelentették az Országos Szepesi Szövetség budapesti elnökségének (1936. január 7-én) és a TESZ-nek is.
A TESZ-tõl az emlékmû építésének szervezõi az anyagi mellett erkölcsi támogatást is kaptak, kérésüket pártolással máshová is továbbították. Hivatalos lapjukban, a Nemzeti Figyelõben, újra és újra felhívták a tagegyesületek figyelmét a Magyar Kálvária ügyére, a különbözõ szervezetek vezetõségeihez pedig átiratokat küldtek a hathatósabb támogatás érdekében.
A kezdeti terv szerint 14 mûmárvány obeliszken kívánták az "elrabolt" városok neveit megörökíteni történelmi szerepükkel és egy biztató, vigasztaló jelmondattal együtt mind a 4 oldalon. Ez az elképzelés a tavasz folyamán annyiban módosult, hogy szakértõi javaslat alapján az obeliszk helyett egy vártoronyszerû építmény megvalósítása mellett döntöttek. Az építési bizottság szerint ugyanis a Gond Ferenc által tervezett obeliszkek temetõi hatásúak lettek volna. Ez a változtatás 1-1 stáció költségeit 100-ról kb. 400 pengõre emelte.
1936. január 14-én memorandumot küldött Szepesi Bódog a szövetség nevében Zemplén vármegye fõispánjához, dr. Fáy Istvánhoz és az alispánhoz, dr. Bernáth Aladárhoz. A hónap végén egy küldöttség személyesen is felkereste õket. Ennek eredményeként a fõispán 600 pengõt ajánlott fel ínségmunkára a földmunkák elvégzése miatt. Az alispán a megye részérõl egy stáció felállítását vállalta. Sátoraljaújhely városa, Páyer Ferenc római katolikus sátoraljaújhelyi apátplébános, apostoli helynök, Vécsey Aurél báró provikárius, a szepesiek nevében pedig Szepesi Bódog is ígéretet tett a 14-bõl 1-1 emlékmû költségeinek fedezésére. A pénz elõteremtésére fõispáni engedéllyel gyûjtõíveket bocsátottak ki, amelyeket vagyonosabb magánembereknek, a helyi társadalmi és fõvárosi egyesületeknek, a helyi és a fõvárosi sajtónak és rádiónak küldtek el, szenvedélyes hangon megszólítván a társadalom valamennyi rétegét, a magyar testvéreket, a nemes eszme megvalósítása érdekében:
„Ez a 14 emlékmû emlékeztetne minket elszakított véreinkre, a nagy magyar fájdalomra, és serkentene minket összefogásra, egymás megbecsülésére. — E hazafias gondolat méltó megvalósításához kérjük segítségteket. A vármegye, a város, az összes társadalmi egyesületek felkarolták tervünket. De ezen eszme megvalósításához szükségünk van mindnyájunk összefogására. Hozzátok fordulunk tehát, a társadalom legszélesebb rétegeihez, hogy jöjjetek és segítsetek! Közös erõvel valósuljon meg tehát minél elõbb az elsõ Magyar Kálvária, ahova a csonka haza minden részébõl elzarándokolhassanak mindazok, akik velünk együtt törhetetlenül hisznek Magyarország feltámadásában.”
És valóban, szegények és gazdagok egyek voltak. Egyesek pár „fillérrel”, mások több százzal támogatták az ügyet. 8804 pengõ gyûlt össze ily módon, ami bõségesen fedezte a kiadásokat.
A nagyszabású pénzgyûjtési mozgalomba adományozóként például a Központi Sajtóvállalat Rt. — amelynek kérése az volt, hogy a Nemzeti Újság és az Új Nemzedék legyen feltüntetve az emlékmûvön —, a Friss Újság, a Magyar Keresztény Postások Országos Gazdasági Egyesülete (POGE), a Zemplénvármegyei Általános Tanítótestület, az Országos Szepesi Szövetség, a debreceni, miskolci, magyaróvári szepesiek, a sárospataki hazafias munkások, a Szerencsi Takarékpénztár szerepeltek. Gyûjtéssel támogatták a hazafias célt például a sárospataki református gimnázium igazgatója, Link Imre hejcei plébános, dr. Benyovszky László Zemplén vármegyei fõügyész és a salgótarjáni Kárpát Egyesület. A sátoraljaújhelyi intézmények, egyesületek közül például a MANSZ helyi osztálya dr. Szent-Györgyi Zoltánné vezetésével, a Magyar Királyi Államvasutak Sátoraljaújhelyi Állomásfõnöksége, a Városi Tisztikar, az Erzsébet Közkórház ajánlott fel pénzt. A magánszemélyek szintén jelentõs támogatást nyújtottak, pl.: Miklóssy István görög-katolikus püspök, dr. Görgey István és Baross Gábor országgyûlési képviselõk, Károlyi László gróf, Waldbott Kelemen báró. Õ egy magánlevélben személyesen Szepesi Bódoghoz fordult. Kérése az volt, hogy neve semmilyen nyilvános kimutatásban, elõjegyzésben ne szerepeljen, mert odaát (Csehszlovákiában) még birtokai voltak ekkor — bár 75%-át már elkobozták. Számos kellemetlensége származhatott volna nevének feltüntetésébõl, mert Újhelyben sok szomszédos állambeli kém volt. Két évig elfogatási parancs volt érvényben ellene és felesége ellen Csehszlovákiában egy ok nélküli feljelentés miatt, indokolta óhaját.
Memorandummal fordultak a szervezõk a Magyar Nemzeti Bankhoz is, amelynek élén a volt piarista tanítvány, Imrédy Béla állt ekkor. (1935. január 6-án nevezték ki bankelnöknek, a Gömbös-kormány pénzügyminiszteri pozíciójáról történõ lemondása után.) A bank más társadalmi és jótékonysági kérésekre hivatkozva elutasította a kérelmet, de Imrédy magánszemélyként egy jelképes összeget, 10 pengõt átutalt. A TESZ javaslatára megkeresték a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségét és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát. Az elõbbi érdekképviseleti szervként nem támogathatta az ügyet, az utóbbi pedig az elõre meghatározott, miniszterileg jóváhagyott költségvetése miatt nem. A Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Rt.-hez azzal fordultak, hogy a szervezés megindításakor még június 7-ére tervezett avatási ünnepségrõl helyszíni közvetítés formájában tájékoztassák a közvéleményt. Ezt a rádió nem vállalta az irredenta jelleg miatt. (A Nemzetközi Rádió Unióban való részvétele miatt ilyen jellegû mûsort nem közvetíthetett.) A hírek között azonban helyet kaphatott az ország közvéleményének tájékoztatása az elképzelésrõl, ami meg is történt. A Magyar Revíziós Liga elnökségének is küldtek gyûjtõíveket. A Liga azonban anyagilag nem tudta felvállalni a segítséget, mert minden rendelkezésre álló fillért a külföldi propagandaakcióra kívánt fordítani. Ezt a célt közvetíti Szepesi Bódog levele is, amelyet 1936. április 16-án írt Londonba Rothermere lordnak. Léderer Lajos (a lord titkára) két angol parlamenti képviselõvel járt Sátoraljaújhelyben tavasszal, megnézték a trianoni határt. Szepesi nem tartózkodott ekkor a városban, Léderer emiatt üzenetet hagyott neki, hogy feltétlenül tájékoztassák a lordot a Magyar Kálvária ügyérõl, hogy lapjaiban ismertethesse a világgal. Szepesi amellett, hogy ezt kötelességének tartotta, az alábbiakat írta: "Nagy örömünkre szolgál, hogy az angol parlamentben Gower képviselõ úr vezetésével hangosan követelik sérelmeink orvoslását, és tudjuk hogy ez leginkább a Kegyelmes Uram önzetlen munkásságának az eredménye. Most, amikor Németország és Törökország erélyes lépéseket tettek a revízió érdekében mi is reméljük, hogy ezirányú törekvéseink sikerrel fognak járni."

A brit külpolitika célja az 1920-as években a kontinentális erõegyensúly volt. A franciabarát kisantanttal szembenálló Magyarországot így több alkalommal jóindulatúan támogatta (pl. népszövetségi kölcsön), de egészen az 1930-as évek elejéig a felelõs brit kormánykörök az európai status quo mellett és a revízió ellen foglaltak állást. Ez azonban nem zárta ki azt, hogy már az 1920-as évek közepétõl ne merüljön fel különbözõ nem hivatalos fórumokon és elõadásokon a magyar revízió jogosságának kérdése. Óriási jelentõségre tett szert így lord Rothermere cikke, amely 1927. június 21-én jelent meg a Daily Mailben, egyik saját lapjában, Magyarország helye a nap alatt (Hungary´s Place in the Sun) címmel. A határ menti, zömmel magyarok lakta területek visszacsatolását javasolta, mert szerinte a háborút lezáró békeszerzõdések igazságtalansága ezt a térséget Európa háborús gócpontjává tette. E gondolat valóságtartalmáról a helyszínen gyõzõdött meg munkatársai kíséretében. Nyílt vita bontakozott ki a magyar határokról, ami mozgásba lendítette azt a magyarbarát képviselõcsoportot az angol parlamentben, amely 1920-21-ben alakult. Látogatásokat szerveztek Magyarországra (1927), s javaslatot tettek egy a magyar határokat felülvizsgáló döntõbíróság felállítására. Az angol kormány a kampányt helytelenítette, de nyilvánosan nem foglalt állást sem ellene sem mellette. Itthon az akció hatására alakult meg pl. a Magyar Revíziós Liga. (A magyar politikát áttekintõ bevezetésben errõl résztelesebben is szó volt.) A 30-as évek elején változás történt az angol kormánypolitikában, szakítottak a status quo elvével és a részleges és békés revízió mellett álltak ki magyar vonatkozásban Rothermere és Lloyd George érvelését elfogadva. Úgy vélték ugyanis, hogy a vitás kérdéseket addig kell rendezni, amíg nyugodtan, békésen, tárgyalóasztal mellett lehetséges. A magyar kormány és a magyarbarát angol körök több akciót szerveztek az angol kormánypolitika befolyásolására 1932-33-ban. 1933-ban Ponsonby Moore Crosthwaite-t azzal bízták meg, hogy készítsen átfogó elemzést a trianoni határokról. Õ vetette fel ebben a tanulmányban — újhelyi vonatkozásokra szûkítetten — a Sátoraljaújhely–Ungvár–Nagyszõlõs háromszög Magyarországhoz való visszakerülését. A kampány záróeseménye volt Bethlen István londoni és cambridge-i elõadása, amely kedvezõtlenül hatott, mert egy nagyrevíziós tervet vázolt fel, emiatt a magyar ügy nem került az angol parlament elé és Bethlent sem fogadták a külügyminisztériumban. 1934-tõl a revízió kikerült a brit prioritások közül, nem támogatták, de nem is kifogásolták a magyar törekvéseket: türelemre intettek. Ennek igazi oka az volt, hogy Hitler hatalomra jutását (1933) követõen fontosabb kérdésekre kellett választ kapniuk.

A TESZ javasolta azt is Szepesiéknek, hogy forduljanak a Magyar Nemzeti Szövetséghez és vegyék igénybe segítségüket mûszaki szakértõként.
A Magyar Nemzeti Szövetség (MNSZ) szakértõi a Szepesi Szövetség budapesti központjának megkeresésére 1936. január végén átvizsgálták a Magyar Kálvária stációinak feliratait formai és tartalmi szempontból egyaránt, javításokra tettek javaslatokat: az V. és VI. állomásnál megfontolandónak tartották, hogy állítsanak-e emléket az elszakadt városoknak, amikor semmi hajlandóságot nem mutatnak a horvátok a visszatérésre (Zenta), a fiumeinél pedig az olaszbarátság miatt kell meggondolni. (Ui. Olaszország is részesedett a trianoni béke eredményeként a történelmi Magyarországból, eredetileg a délszlávoknak juttatandó Fiumét és környékét — 21 ezer km2 kb. 50 ezer lakos — fegyveres erõvel szerezte meg.) Az MNSZ emiatt Brassót és Szatmárt ajánlotta V. és VI. állomásként. Ekkor még a következõ 14 várost képzelték el sorrendben: Sátoraljaújhely, Kassa, Késmárk, Pozsony, Kismarton, Fiume, Zenta, Temesvár, Arad, Segesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Munkács. A javaslatokat annyiban fogadták meg a szervezõk, hogy maradt Fiume és Zenta (Fiume VII., önálló stációként, Zenta pedig a VIII. állomás egyik városaként Szabadkával együtt), de felállították X.-ként Brassó városáét és XIII.-ként Szatmárnémetiét, de ezt sem önálló emlékmûként.
Március elején már a véglegesnek szánt feliratokat küldték az újhelyiek, amelyeket kitûnõnek találtak a fõvárosi szakértõk. A Magyar Kálvária tervezetét a Magyar Nemzeti Szövetség eljuttatta az Országos Magyar Iparmûvészeti Társulathoz, amely jónak és kivihetõnek minõsítette.
Dr. Orbán Kálmán, a sátoraljaújhelyi polgármester, külön építõbizottságot jelölt ki a feladatra. Ez küldött ki egy kisebb bizottságot Iványi Béla államépítészeti hivatali fõnök és mûszaki tanácsos vezetésével, amely helyszíni szemlét tartott március 7-én és kidolgozta a végleges tervet is, eszerint a Kálvária kezdete a régi felsõ városi kõbányától kiinduló turistaút lett, amelyet szerpentinvezetésûre építettek az Országzászlóig. Javasolta a bizottság, hogy a stációkat egyenlõ távolságban helyezzék el a turistaút töréspontjain, egymás fölé egy vonalban úgy, hogy az emlékmûvek homlokzattal a város felé nézzenek. Szükségesnek vélték a volt kõbányáig vezetõ út rendezését is, hogy jármûvel bárki könnyedén feljuthasson a Kálvária kezdetéig.
A területet a stációk elhelyezéséhez a település díjmentesen bocsátotta rendelkezésre, az emlékmûvek alapzatához szükséges kb. 150-200 m3 kemény kõvel együtt, amelyet a város kõbányájából termeltek ki. Sátoraljaújhely városa elvállalta a bevezetõ kapu felállítását, a környék rendezését, az út karbantartását és az emlékmûvek gondozását a késõbbiekben.
Az avatási ünnepséget június 7-ére tervezték kezdetben, a sátoraljaújhelyi országos turistanapra, amelyre filléres vonatot is kaptak a rendezõk. Ezt az idõpontot nem sikerült tartani, az új október 4-e lett.
Május 1-jén kezdõdtek a szerpentinút munkálatai ínségmunka keretében. Az elõkészítés két hónapot vett igénybe. A Magyar Kálvária építése ügyében a polgármester július elején pályázatot írt ki. A versenytárgyalást Rilyák János és Kovács József helybeli építõmesterek (kõmûvesek) nyerték meg. Ez a tevékenység is megindulhatott tehát augusztus elején. Ekkorra a szerpentinút is (8-10º-os) készen állt.
A vármegyék dombormûvû címereit Osváth Antal nyíregyházi szobrász fagy- és viharálló fehéresszürke mûkõbõl készítette 40x30x4 cm-es méretben, pontos heraldikai színezéssel. Június végén történt a megrendelés, a szállítást július végére kérték. Sátoraljaújhely új címerét késõbb küldhették el, a belügyminiszter 17 268/936. szám alatt hagyta jóvá, s szeptember 10-én expediálta az Országos Községi Törzskönyvi Bizottságnak. A címereknek 44x34x4 cm-es fülke készült Kubasevics Lajos helyi kõfaragó mester közremûködésével. A kivitelezési munkálatok irányítója Gruber Károly városi mûszaki tanácsos, fõmérnök volt.
A felavatásra 1936. október 4-én került sor. Felsõbb hatóság intézkedésére csak társadalmi úton engedélyezték az ünnepség megtartását, így az Országos Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi Osztálya egyedül adta ki a meghívót, amelynek eredeti szövegébõl töröltetett, hogy dr. Fáy István, Zemplén vármegye fõispánjának fõvédnöksége alatt és a magyar királyi kormány képviselõjének jelenlétében valósul meg a rendezvény. Nem hangozhatott el dr. Orbán Kálmán polgármester üdvözlõ beszéde a Magyar Kálvária kapujában, s nem szerepelhetett másik aláírójaként a meghívónak.
Az országosra tervezett avatásra sikerült filléres vonatokat intézni. Az egyik Budapestrõl érkezett úgy, hogy a Szolnok–Hatvan vonal, illetve Gyöngyös, Eger, Miskolc is bekapcsolódhasson. A másik Debrecen–Nyíregyháza felõl jött.
A Kálváriához a városból induló felvonulás rendezése vitéz Zombory A. József tûzoltó parancsnok, az Országzászlónál tartandó ünnepély szervezése dr. Barna Géza ügyvéd kezében összpontosult.
Már az elõzõ napon (okt. 3.) sok vendég érkezett, s ez folytatódott másnap, a kora reggeli órákban. Vasárnap harangzúgással és Pro Patria istentiszteletekkel vette kezdetét az ünnepség, majd a filléres vonatokkal érkezõ kb. 3600 utas fogadásával folytatódott. (Összesen kb. 5000 vendége volt a városnak.) A tömeg ezután (szervezett felvonulási rend szerint) a Kálvária kapujához vonult, ahol a Himnuszt követõen Krisch Jenõ, az Országos Szepesi Szövetség elnöke üdvözölte rövid beszédben a szepesiek nevében a megjelenteket. Innen a menet az egyes stációk érintésével — amelyeknél felváltva 2-2 levente és lövész állt õrséget — érkezett meg a magyar Golgotát jelképezõ Országzászlóhoz. Itt a Szepesi Bódog által celebrált tábori misén vettek részt elõször a jelenlévõk. A mise után elhangzó megnyitót (Szepesi Bódog beszéde) Urmánczy Nándornak, az Ereklyés Országzászló Nagybizottság elnökének az avatója követte.
"A Kálvária végigvezet Nagy-Magyarországon. Kassáról indul el. Végigvezet a Szepességen, az õsi bányavárosokon, Komáromig, Pozsonyig. Itt délre fordul és Kismartonon, Csáktornyán keresztül Fiuméig vezet. Majd a Délvidék városai után Erdélybe visz, s onnan visszatér a Felvidék keleti részére. Csupa drága hely, Szent István birodalmának kétharmad része. […] A Kálvária feltárja elõttünk a magyar nemzet nagy Golgotháját."
Ezután dr. Orbán Kálmán polgármester vette át a Kálváriát a város nevében azzal az ígérettel, hogy gondozni és becsülni fogja. A TESZ és a Felvidéki Egyesületek Szövetsége részérõl dr. Javornitzky Jenõ országos társelnök, majd Schuster János a POGE elnöke köszöntötte a vármegye és a város közönségét. A dalkörök hazafias számai után a Szózattal ért véget a rendezvény hivatalos része.
(A Magyar Revíziós Liga elnöksége külföldi vendégeire hivatkozva a sátoraljaújhelyi szervezet elnökét, Domján Elek fõesperest kérte fel a részvételre, aki nem jelent meg. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert Szepesi fontosnak tartotta, a MRL propagandájába kül- és belföldön egyaránt szervesen beilleszthetõnek vélte a Magyar Kálvária megvalósulását.)

Sátoraljaújhely megyei város képviselõtestülete 1936. dec. 15-én tartott rendes közgyûlésén határozat született a Magyar Kálvária õrzésérõl, karbantartásáról és arról, hogy az alsó kõbányától kezdõdõen a Kálváriához vezetõ utat Magyar Kálvária útja névvel jelölik.
Megtörtént Hóman Bálint kultuszminiszter tájékoztatása is, elküldték neki az emlékmûrõl készült albumot és fényképsorozatot. Szepesi Bódog az elnökség nevében felkérte, hogy hívja fel a magyar ifjúság figyelmét arra, hogy iskolai kirándulásaik alkalmával magyar hitükben felfrissülni zarándokoljanak el ide. A válaszlevélben Hóman titkára köszönetet mondott az emlékfüzetért és a fényképekért. Az udvariassági gesztuson kívül egyéb válasz nem érkezett.
Az ötletadó Vilkovszky Kálmán valami maradandó alkotást képzelt el. A megvalósítók úgy érezték, ez sikerült. Az emlékmû felavatásának egy éves évfordulóján viszont Szepesi Bódog fájdalmasan, szemrehányóan fogalmazta meg, hogy a helybeliek közül sokan nem látták, de nem is akarják megtekinteni irredenta jellege miatt.

Trianont nemzeti traumaként élte meg akkor a magyarság, ez ma sem múlt el nyomtalanul. Több oka volt és van ennek. Az egyik a békeszerzõdés ésszerûtlensége. Az országot feldarabolták. Horvátországgal együtt területének 71 %-át, lakosságának 63 %-át veszítette el. A nemzeti vagyon 38 %-a maradt meg. Az új államok gazdasági érdekei és a Vae victis! gyakorlata érvényesült. A másik ok az új helyzet kezelése volt Magyarországon és a szomszédos államokban. Nálunk erre volt példa a Magyar Kálvária építésének alapeszméje. Az ország vezetõ politikai elitjének állásfoglalására a bevezetõben kitértem. A csehszlovák, jugoszláv, román kormányok Európa második legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségével, a magyarokkal, diszkriminatív intézkedéseket léptettek életbe. A létrejött új területi egységet ui. nemzetállami egységgé kívánták szervezni. Erõszakos nacionalizmussal átitatott volt ezeknek az államoknak a hivatalos politikája. Korlátozták az anyanyelvhasználatot, az iskolák számát csökkentették, átszervezték a közigazgatási egységeket, az egy tömbben élõ magyarságba telepes falvakat ékeltek be. A magyar neveket, ahol lehetett átírták, elbocsátották a magyar anyanyelvû közigazgatási tisztviselõket, akik tömegesen érkeztek Magyarországra. A földreformokat úgy hajtották végre, hogy a magyar földbirtokosok földjeit vették igénybe, amelyek után a kárpótlás is elmaradt, ha a tulajdonosok a magyar állampolgárságot választották. Nem csoda tehát, ha az együttmûködési kísérletek sikerteleneknek bizonyultak. Trianon elutasításának harmadik oka az, hogy alig 20 évvel a megkötése után érvénytelenítették. 1938-41 között az ország több lépcsõben visszakapta elveszített területei egyharmadát, lakosságából 5 milliót. Ennek fele magyar volt. Ezek még ma is megélt élmények, nagyapáinké.
A második világháború után Trianon revíziója kifejezetten a Szovjetunió ellenállásán bukott meg. 40 éves hallgatás következett a továbbiakban errõl a kényes kérdésrõl.



2. 1 A SÁTORALJAÚJHELYI MAGYAR KÁLVÁRIA LEÍRÁSA

A Magyar Kálvária egy 4 méteres magasságú bástyaszerû kapuval kezdõdik. A kapu belsõ átmérõje 2 méter. Ezt követi az Országzászlóhoz vezetõ út két oldalán a tizennégy stáció.
Az állomásoknak azon az oldalán, amelyik a szerpentinút felé nézett, egy fülkeszerû mélyedésben a vármegye címere alatt helyezték el a márványtáblát (pl. Kassa esetében). Ezen a város(ok) neve alatt egy vagy több mondatos jelmondat volt olvasható. Az emléktáblán feltüntették még az állíttató(ka)t. (A stáció másik két oldalán, a korabeli fényképsorozot alapján, nem alakítottak ki önálló fülkéket. Csak a márványtáblákat mélyesztették a terméskõbe, pl. a II. állomásnál. Etekintetben a megvalósításkor nem voltak következetesek.)
"Aki az uton végigmegy s áhitattal olvassa a feliratokat, gondolatban bejárja Szent István birodalmát " - foglalta össze az emlékmûrendszer szerepét a kortárs tudósító.

BEVEZETÕ KAPU: MAGYAR KÁLVÁRIA
Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely város címerével.
Felirata:
"Voltam hirdetõje elmúlt ragyogásnak…
Vagyok siratója bús fekete gyásznak…
Leszek harangszava a feltámadásnak!"
(Tordai Á.)


A kapu jobb oldalán egy táblán ez állt:

"Létesült közadakozásból 1936-ban,
Trianon után a XVI. évben,
Az Orsz. Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi
Osztályának kezdeményezésére."

3. A Magyar Kálvária bevezetõ kapuja (képeslap, 1936)

A TIZENNÉGY STÁCIÓ:


I. ÁLLOMÁS: KASSA
Abaúj vármegye címerével.
(Szent Erzsébet városa. A "Nagyságos Fejedelemnek" és édesanyjának, Zrínyi Ilonának a hamvai nyugszanak itt, a világhírû dómban. A magyar szabadságharcok szentelt városa)
Felirata:
"Rákóczi városa, híres, büszke Kassa…
Van-e annyi könny, hogy méltón elsirassa!
Rákóczi csontjai hogy legyenek békén,
Mikor csehek járnak a Hernád vidékén?"
(Gyula diák)
Páyer Ferenc püspöki helynök, apátplébános állította.

II. ÁLLOMÁS: LÕCSE
Szepes vármegye címerével.
(Szepes vármegye székhelye. Mikszáth Kálmán "fekete városa")
Felirata:
"Lesz még kikelet
Szepesség felett!"
(A Szepesi Szövetség jelmondata)
A Szepesi Szövetség állította.

KÉSMÁRK
(Thököly Imre hamvainak pihenõje. A zipszer-kuruc vértanúk hazája.)
Felirata:
"Havasfejû Tátra felmutat az égre,
Bosszút kér e földre omlott tenger-vérre!"
(Gyula diák)
A MANSZ sátoraljaújhelyi csoportja állította.

IGLÓ - PODOLIN
(A 16 szepesi város központja. - A magyar mûvelõdés végvára.)
Felirata:
"Egymás szíve falán végzetünk éjén,
Egy néma jelszót kikopogtatunk
Mint jeladást a katakombák mélyén:
Magyarok maradunk!"
(Irredenta vers)
A Szepesi Szövetség osztályai állították.

III. ÁLLOMÁS: KRASZNAHORKA
Gömör vármegye címerével.
(Õsrégi kuruc vár).
Felirata:
"Krasznahorka büszke vára,
A miénk lesz nemsokára!"
(Irredenta ének)
A sátoraljaújhelyi vasutasok állították.

BESZTERCEBÁNYA - KÖRMÖCBÁNYA
SELMECBÁNYA - NYITRA
Hont vármegye címerével.
(Rákóczi hûséges fegyverkovácsainak városai.)
Felirata:
"Ne csüggedjetek, ti, rab magyarok,
Szabad lesz hazátok, csak bizzatok!"
(Szepesi B.)
A TESZ állította.

TRENCSÉN
(A Csák nemzetség õsi vára.)
Felirata:
"Amerre a Vág fut zúgva, kanyarogva,
Bús keserûséggel néz Csák Máté tornya."
(Gyula diák)
Baross Gábor országgyûlési képviselõ állította.

IV. ÁLLOMÁS: KOMÁROM
Komárom vármegye címerével.
(Klapka György haditetteinek színhelye. Jókai Mór szülõvárosa.)
Felirata:
"Faladon égnek hálánk csókjai,
Hol elsõ álmát szõtte Jókai.
Faladról a dicsõség lángjai
Éjünkbe is fognak világlani!
(Irredenta vers)
A Magyar Keresztény Postások Országos Gazdasági Egyesülete (POGE) állította.

V. ÁLLOMÁS: POZSONY
Pozsony vármegye címerével.
(Õsi koronázóváros. Itt hangzott el: "Vitam et sanguinem!")
Felirata:
"Hiszek Magyarország feltámadásában!"
(Nemzeti imánk)

Dr. báró Waldbott Frigyesné, Mária Alice kir. hercegnõ állította.

VI. ÁLLOMÁS: KISMARTON
(Nyugat-Magyarország képviselõje. Az Esterházy nádorok városa.)
Felirata:
"Mikor jöttök már el, szép magyar vitézek?
Hiszen rabságban a percek ezredévek…!
(Gyula diák)
Közadakozásól állították.

CSÁKTORNYA
Zala vármegye címerével.
(Zrínyi Miklós, a költõ lakhelye.)
Felirata:
"Ne bántsd a magyart!"
(Zrínyi Miklós)
Közadakozásból állították.
( Kismarton és Csáktornya egy táblán volt feltüntetve.)

VII. ÁLLOMÁS: FIUME
Fiume város címerével.
(A magyar tengerpart drágagyöngye.)
Felirata:
"Tengerre magyar!"
(Kossuth Lajos)
Zemplén vármegye állította.


VIII. ÁLLOMÁS: TEMESVÁR
Temes vármegye címerével.
(A Délvidék kulcsa, Losonczy István nagy hõsiességgel védte. A világháborúban a Temesvárott állomásozó VII. hadtest csapatai végleg kiverték az oroszokat Zemplén vármegyébõl.)
Felirata:
"Büszke végvár, Te, török rabja sem maradtál,
Örök hitünk: feltámadsz újra magyar Temesvár!"
(Dutka Ákos)
A Friss Újság állította (Budapest).

SZABADKA - ZENTA
Bács-Bodrog vármegye címerével.
(A búzatermõ Bácska székvárosa. Itt tört meg a török hatalma 1697-ben.)
Felirata:
"Panaszt hozok én is rácok határán át,
Visszasír a Bácska, hazasír a Bánát!"
(Gyula diák)
A sárospataki hazafias munkásság állította.

IX. ÁLLOMÁS: ARAD
Arad vármegye címerével.
(Itt végezték ki 1849. okt. 6-án a 13 magyar honvédtábornokot.)
Felirata:
"Magyarok! Testvérek! Esküdjünk
Az aradi tizenháromra!
Nagy-Magyarországról nem mondunk le soha!"
(Kalászy Erzsébet)
A Szociális Misszió Társulat sátoraljaújhelyi csoportja állította.

3. Arad stációja (képeslap, 1936)

X. ÁLLOMÁS: BRASSÓ
Brassó vármegye címerével.
(A Barcaság központja. A "várhegyi" honvédek dicsõsége tanúja volt.)
Felirata:
"Erdély s Magyarhon: egy e két haza,
Mint a Három - Egy Istenség maga,
Erdélyi folyók, erdélyi hegyek,
Találkozóra készen legyetek!"
(Irredenta vers)
A Sátoraljaújhelyi Magyar Királyi Rendõrség állította.

NAGYENYED
(A híres Bethlen Gábor Kollégium városa.)
Felirata:
"Ez itt magyar föld és az is marad
Tiporhatjátok bár idegen hadak!"
(Irredenta vers)
Közadakozásból állították.

SEGESVÁR
(Itt halt hõsi halált a Talpra magyar költõje, Petõfi Sándor.)
Felirata:
"A hosszú harc csak elpihent.
Kürtszóra vár, hogy harcba szálljon,
Honvisszaszerzõ hõs csatákon,
A vörös sipkás regiment."
(Irredenta vers)
A Sátoraljaújhelyi Állomásparancsnokság állította.

XI. ÁLLOMÁS: GYULAFEHÉRVÁR - MAROSVÁSÁRHELY
Alsó-Fehér vármegye címerével.
(Gyulafehérvár Erdély második fõvárosa volt a fejedelmek korában. Marosvásárhely a Székelység fõvárosa Bem apó szobrával.)
Felirata:
"Hargita aljáról Csaba unokái
Ott a hadak útján jönnek bosszút állni!"
(Tordai Ákos)
A Zemplénvármegyei Általános Tanítóegyesület állította.

XII. ÁLLOMÁS: KOLOZSVÁR
Kolozs vármegye címerével.
(Erdély fõvárosa. Mátyás király szülõvárosa.)
Felirata:
"Turulmadár szállj, sehol meg ne állj,
Vidd el a mi üzenetünk: lesz még magyar nyár!"
(Irredenta ének)
A Nemzeti Újság és az Új Nemzedék állította.

XIII. ÁLLOMÁS: NAGYVÁRAD
Bihar vármegye címerével.
(Szent László városa. Pázmány Péter szülõhelye.)
Felirata:
"Szent László most is imádkozik:
Én Uram Istenem!
Könyörülj, könyörülj,
Veszendõ népeden!"
(Arany János)
Br. Vécsey I. Aurél pápai prelátus állította.

SZATMÁRNÉMETI
(A Báthoryak és Kölcsey Ferenc földje.)
Felirata:
"Kikel õslelkünk új bimbója,
S új ezeréves fába hajt,
És zeng a dal, zeng fagyba, hóba:
Isten, áldd meg a magyart!"
(Irredenta vers)
Kardos Zsigmond sátoraljaújhelyi gyógyszerész állította.

MÁRAMAROSSZIGET
(A magyar sóbányavidék központja volt.)
Felirata:
"Bûn, céda gaztett elnyeri jutalmát,
S felvirrad újra a magyar szabadság!"
(Szathmáry J.)
Közadakozásból állították.

XIV. ÁLLOMÁS: UNGVÁR
Ung vármegye címerével.
(A hûséges rutén nép földje.)
Felirata:
"Lesz még egyszer ünnep a világon!"
(Vörösmarty M.)
Miklósy István gör. kat. püspök állította.

MUNKÁCS
Bereg vármegye címerével és a Turul madárral.
(Árpád vezér elsõ pihenõje volt.)
Felirata:
"Visszaszáll a Turulmadár a munkácsi várra!"
(Irredenta ének)
A sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Nõegylet állította.

EPERJES
Sáros vármegye címerével
(A felvidéki magyarság egyik „gyújtópontja.”)

Felirata:
"Testvérek, ott a sáncokon túl,
Ha egykor majd az óra kondul:
Találkozunk, találkozunk!"
(Szávay Gy.)
Görgey István országgyûlési képviselõ állította.

BEFEJEZÉS: AZ ORSZÁGZÁSZLÓ
Nemzeti oltár
Felirata:
"És most, testvérek, boruljunk le imára,
Kérjük Istent, nézzen le szegény hazánkra,
Óvja, védje az elszakadt magyarságot.
Vegye le rólunk a trianoni átkot! Amen."
(Kalászy Erzsébet)
Közadakozásból állították.

Valamivel késõbb, 1937. március 2-án helyezték el ünnepélyesen Borsi tábláját a Magyar-Kálvária kapuján a következõ felirattal:
"Föl, nemzetem föl! Jussanak eszedbe
Világhódító híres õseid.
Egy ezredév néz le ránk ítélõ szemmel
Attilától egész Rákócziig."

Petõfi Élet-halál címû versébõl a kálváriabizottság választása alapján "született" a jelmondat.
Az emléktábla májusi leleplezésekor elhangzott ünnepi beszédében fogalmazta meg Szepesi Bódog az ekkor még hõn óhajtott vágyat: "Rákóczi lelke ihlesse a magyarságot, mert csak így következhet el az az idõ, mikor nem a Kálváriától nézzük Borsit, hanem Borsiból a Magyar Kálváriát."



3. A SZENT ISTVÁN-EMLÉKKÁPOLNA

A Magyar Kálvária megépítése után 2 évvel késõbb készült el a Szent István-emlékkápolna szintén Szepesi Bódognak és a Szepesi Szövetség Sátoraljaújhelyi Osztályának az irányításával és szervezésében.
A piarista tanár a szövetség 1938. március 13-ai közgyûlésének határozata alapján írt március 22-ei levelében fordult indítvánnyal a város polgármesteréhez és képviselõtestületéhez. Ebben azt javasolta, hogy Szent István halálának 900 éves jubileuma emlékére a Kopaszkát (Kis-Szár-hegy), ahol a Magyar Kálvária áll, nevezzék el Magyar Kálvária-hegynek Ennek a kérésnek eleget tett a hivatal. (A helybeliek használják ma is ezt az elnevezést.) Másrészt engedélyt kért arra, hogy a "kettõs szentév megörökítésére díszes emlékmûvet állítsunk fel közadakozásból, amely ábrázolná Szent István apostoli királyunkat, amint Magyarország szent koronáját Magyarország Pátronájának fölajánlja".
Az emlékkápolna kiképzésében kifejezésre jutó Szent Koronával azt a történelmi tényt is emlékezetessé kívánták tenni, hogy a koronát a város katolikus templomában is õrizték néhány napig.

Kettõs szentév volt az 1938. évi a Szent István-év és a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus miatt, amelynek rendezõi jogát országunk kapta meg.
A katolikus egyház 1881-tõl nemzetközi gyûléseket szervezett az oltáriszentségben (eucharisztia) való hit elõmozdításáért. Az elsõ világkongresszust Maria Emilio Tamasier asszony kezdeményezésére Lille-ben tartották 1881-ben, összesen 330 külföldi résztvevõvel. Ekkor állították fel az Állandó Nemzetközi Elõkészítõ Bizottságot, amelynek elnöke 1912-tõl Heylen namuri püspök volt. Az elsõ magyar nemzeti eucharisztikus kongresszusra Serédi Jusztinián prímássága idején került sor 1928-ban. Annak a gondolata, hogy Magyarországon is tartsanak eucharisztikus világkongresszust, hivatalosan 1929-ben merült fel. A tervezett rendezvény fõpróbája a Szent Imre-év alkalmából rendezett ünnepségsorozat volt, amelyen a herceg halálának 900 éves évfordulójára emlékeztek.
XI. Pius pápa már 1936 novemberében beleegyezett abba, hogy az 1938. évi rendezvény színhelye Budapest legyen. Két jelentõs oka volt annak, amiért a választás fõvárosunkra esett. Az egyik Szt. István király halálának 900 éves évfordulója, a másik a magyar bíboros hercegprímás, dr. Serédi Jusztinián tekintélye és munkájának elismerése.
1937. május 23-án kezdõdött Szentháromság vasárnapján Magyarország Szent Esztendeje, a kongresszus elõkészítõ éve, amelynek legfõbb védnöki teendõit a katolikus nagybányai vitéz Horthy Miklósné vállalta.
Sátoraljaújhelyben vallástudományi elõadássorozattal (a dogmatika, az egyháztörténet és a liturgia körébõl) és nagyszabású ünnepségekkel készültek.
A világkongresszus elsõ napja 1938. május 26-a (áldozócsütörtök) volt, az utolsó május 29-e (vasárnap). Jelmondataként az "Eucharistia - Vinculum caritas" ( az Oltáriszentség a szeretet köteléke) gondolatát választotta. A pápa külön követtel képviseltette magát Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a Vatikán második. embere személyében.
A megnyitóra több mint 400 eucharisztikus zarándok utazott vonaton Sátoraljaújhelybõl Budapestre. A vármegyét dr. Fáy István fõispán és Bornemisza Miklós alispán vezetésével hét tagú küldöttség képviselte.
A világkongresszus nagyszabású rendezvényei kül- és belföldön egyaránt nagy jelentõségûek voltak, azt a benyomást keltették, hogy az országban rend és fegyelem uralkodik az új miniszterelnök, a katolikus Imrédy Béla irányításával. A kedvezõtlen körülmények miatt ez különösen fontos volt. Árnyékot vetett külpolitikailag ugyanis a kongresszusra az Anschluss, belpolitikailag az elsõ zsidótörvény.

1936-ban állami részrõl kezdetét vette a Szent István-jubileum elõkészítése. A kormány a miniszterelnök (Darányi Kálmán) vezetésével megalakította a Szent István Emlékév Országos Bizottságát (1937), amelynek egyik elnöke Darányi felkérésére dr. Serédi Jusztinián lett. (A másik Nagy Elek nyugalmazott rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter az Actio Catholica világi elnöke volt.) Kezdettõl fogva jelen volt az a törekvés, hogy a két ünnepséget összekapcsolják, egyeztessék a teendõket. (Egyházi részrõl mindkét rendezvénysorozat felelõse az AC volt.)
"A jubileumok közös egyházi és állami megülése nem egyszerûen a hitbuzgalom elmélyítését célozta, hanem a politikai helyzetbõl adódóan a rendezõk külpolitikai szerepet is szántak neki: ide kellett vonzani a külföldi katolicizmus reprezentánsait." A kongresszus bezárását követõ napon, május 30-án (hétfõ) nyitották meg hivatalosan a Szent István jubileumi év ünnepségeit. (Május 30-án Szt. István jobbjának megtalálását ünnepli a katolikus egyház.) Az ünnepségsorozatot ¾ a fõvédnök, a protestáns kormányzó jelenlétében ¾ a pápai legátus orációja nyitotta meg. (Pacelli bíboros másnap utazott el.) Így az eucharisztikus kongresszus átnõtt a jubileumi évbe. A katolikus egyház a további ünnepségekbe is bekapcsolódott.
A Szent Jobbot május végétõl augusztus közepéig (Szt. István napjáig) körülhordozták a nagy király birodalmának megmaradt határai között. Az ország 19 városába kísérte el Mészáros János érseki helynök és a díszõrség az "Aranyvonaton". Félegyháza, Debrecen után érkezett Sátoraljaújhelybe, a következõ állomás Miskolc volt.
Szepesi Bódog célja az volt, hogy "amikor a >>SZENT JOBB<<-ot Sátoraljaújhelybe hozzák a Szt. István- emlékkápolna már hirdesse a magyar lélek élniakarását."

A kettõs szentév emlékének ily módon történõ megörökítésében nagy szerepet kapott a szentkorona-tan és a Szent István-i állameszme.
Elsõ királyunk koronakérése a pápától óriási jelentõségû volt. Ezzel a magyarság a kereszténység nyugati ágához és a nyugat-európai kultúrkörhöz csatlakozott. Ez a lépés attól is megmentette népünket, hogy a hunokhoz és avarokhoz hasonlóan eltûnjünk, elpusztuljunk.
A szentkorona-eszme kialakulásának kezdete a 13. századra tehetõ. Ekkor figyelhetõ meg, hogy a korona jogát elválasztják az éppen uralkodó király személyétõl és jogától. Az oklevelekben is egyre gyakrabban említik a Szent Koronát. A király személyétõl elváló koronafogalom egy konkrét tárgyhoz, elsõ királyunk koronájához kezdett kötõdni. A XIV. századi szerzõdésekben már a magyar állam jelképeként is megjelent. A korona gondolatának és az államtest képének összekapcsolására Werbõczy Tripartitumában került sor Eckhart Ferenc szerint Trianon után is tovább élt az eszme. Ébren tartotta a nemzettudatot és kifejezõdött benne az 1918 elõtti és utáni idõk folytonossága. A béke revízióját követelõk támaszkodhattak a szentkorona-tanra: minden terület, amely valaha a Szt. Koronához tartozott, elidegeníthetetlenül a koronáé. Jogalapot adott az egész történelmi Magyarország teljes területének visszaigénylésére. Magyarország államformája király nélküli királyság volt a két világháború között. A monarchikus államforma hangsúlyozására mindenütt a Szent Koronát állították elõtérbe. (1930-tól nevében születtek pl. a bírósági ítéletek.)
"Az 1930-as évek végétõl a Szent Korona-tan fontos >>védelmi<< feladatot is kapott. Történészeink és egyes politikusaink a pápa által Szent Istvánnak adományozott Szent Koronára hivatkozva próbáltak meg szembefordulni a magyar szélsõjobb törekvésekkel és a hitlerista ideológusok területi követeléseivel."
A jubileumi év alkalmából készülõ Szent István Emlékkönyv írói nem kaptak engedélyt a korona tüzetes vizsgálatára. A korábbi tanulmányok a zománcok itáliai eredetét bizonyították, félõ volt, hogy kiderül, német eredetûek, és így akaratlanul is a német hatalmi törekvéseket szolgálnák a kutatók. Ui. a németek politikai céljaik alátámasztására történelmi érveket is kerestek. István király országát német hûbéresként tüntették fel mind gyakrabban, s hangoztatták, hogy elsõ királyunk a koronát a császártól kapta. (A háromkötetes emlékkönyv szerkesztõje a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából dr. Serédi Jusztinián volt.)
A jubileumi év egyházi és világi szervezõi két dologtól várták a magyar társadalom békéjének és harmóniájának a megteremtését: az eucharisztia szeretetkötelékétõl és a Szent István-i gondolattól, amely biztosította a nem magyar anyanyelvû polgárokkal való békés együttélést, otthont adott a magyar állam különbözõ anyanyelvû polgárainak, vagyis a Szent Korona minden népének; a magyar nép Duna-völgyi küldetését juttatta kifejezésre, a területrevízió, valamint a birodalmi gondolat szolgálatában állt.
A városi közgyûlés április 13-án megadta az engedélyt a kápolnaépítésre. Támogatta azt az elképzelést, amit Szepesi Bódog a polgármesterhez 1938. ápr. 10-én írt levelében felvázolt: "...ez az Emlékkápolna igen szép elhelyezést nyerne az Országzászló mögött elterülõ fennsík végén. A közte elterülõ terület képezné az Isten fenséges dómjának a hajóját, még az építendõ kápolna volna annak a dómnak a szentélye." Május 4-én tartották a helyszíni szemlét, amikor pontosan kijelölték az emlékkápolna helyét. A város építészeti és szépészeti bizottságának tagjain kívül jelen volt Payer Ferenc apostoli protonotárius, apátplébános, Bornemisza Miklós alispán és dr. Pauliczky István vármegyei fõjegyzõ. (A város mellett támogatásáról biztosította Szepesi Bódogot az Országos Szepesi Szövetség is.)
Az építkezés költségeit, a Magyar Kálváriáéhoz hasonlóan, gyûjtéssel, társadalmi segítséggel kívánták elõteremteni. Szepesi Bódog kérte a fõispánt, dr. Fáy Istvánt, hogy támogassa azt a tervüket, hogy adományokért fordulnak a vármegye hazafias társadalmához. Ugyanezzel az elvárással fordult a sátoraljaújhelyi római katolikus egyházközség tanácsához, amelynek elnöke Payer Ferenc volt. Dr. Meszlényi Zoltán c. püspök, apostoli kormányzói helynök (a kassai csonka egyházmegyéé) 1204/938. számú határozata alapján az egyházközségtõl is megkapta az engedélyt a gyûjtésre a város és a vármegye katolikus társadalmában. "E kettõs szentévtõl reméljük a területi újjászületést is-" fogalmazták meg az egyházközség ülésérõl készült jegyzõkönyvben a jóváhagyás indokát.

Két tervrajz született. Az egyiket Harasztosi Gyula kegyesrendi tanár készítette. Egy egyszerû emlékmûvet gondolt el terméskõbõl megépítve 3,2 x 2,3 m-es alappal és 3,3 m-es magassággal, rajta a relieffel. A másikat Petrasovszky Emánuel helyi festõmûvész rajzolta. Õ egy román stílusú kápolnát képzelt el, tetején a pannonhalmi milleniumi emlékhez hasonlóan a koronával. A féldombormûvet az épület belsejében, az oltár fölé tervezte elhelyezni. Szepesi Bódog az utóbbi elképzelést tartotta jobbnak. Ez valósult meg, kivitelezésre az építési bizottság ezt fogadta el.
A relief oltárkép elkészítését az Országos Szepesi Szövetség budapesti elnökségének felkérésére Lux Elek budapesti szobrászmûvész, képzõmûvészeti iskolai tanár vállalta el önköltségi áron. A kápolna hátsó falába ruskicai márványból faragott (120 x 180 cm-es) féldombormû a Szent István-emlékbélyegek közül a 6 filléres postabélyegen lévõ jelenetet örökítette meg. "A Szent koronát a boldogságos Szûznek fölajánló Szt. István, a Szent koronáért cserébe, a kis Jézuskától kelyhet és ostyát kap, mint egy jelezve, hogy hazánk és Szt. koronánk, és népe csakis, az égi eledele által nyujtott segítség folytán tartható fön ujabb 1000 esztendeig, - és ezt az elgondolást, az egész keresztény magyarság egyformán magáévá teszi, -- ez egyuttal gyönyörû ábrázolása is a kettõs magyar szent évnek" - foglalta össze Szepesi Bódog a késõbbiekben megvalósított elképzelést Lux Eleknek írt levelében, amelyben elküldte a relief szövegét is. Ez a következõ lett:

Az építéshez szükséges terméskövet a város saját kõbányájából díjmentesen bocsátotta rendelkezésre. A terület planírozását, a kb. 120 m3 -nyi kõnek az építkezés helyére való szállítása után megkezdték május elején. Az építési vállalkozók most is Rilyák János és Kovács József kõmûves mesterek, a kõfaragó mester Kubasevics Lajos volt. A mûszaki tervet Gruber Károly mûszaki tanácsos készítette, a munkálatokat is õ irányította.
A vármegye ismét segítséget nyújtott azzal, hogy a rendelkezésre álló ínségalapból 400 pengõ kiutalását engedélyezte a felmerülõ ínségmunkákra. Az összeget csak ínséges napszámbérre lehetett fordítani, ami naponta nem lehetett kevesebb 1 pengõ 50 fillérnél. Elsõsorban helyi ínséges munkások foglalkoztatását kérte a fõispán.
A kápolnaépítés május 10-én kezdõdött meg. Május 16-ai aláírással hagyta jóvá dr. Serédi Jusztinián egyházhatóságilag a költségvetést és a Petrasovszky Emánuel által elképzelt emlékmûvet 1506/1938. szám alatt. A homloknézeti rajz alapján az épület 6,3 m szélességû és 7,6 m magasságú lett, belmérete pedig 3x3 m.
Szepesi Bódog egy június 15-én kelt levelében arról tájékoztatta a fõispánt, hogy a kápolna felépült, de a berendezésre és az elõtér rendezési munkálataira nincs fedezet. A természetbeni juttatások az épület elõtti terület rendbe tételére, kõhordásra ¾ amire eredetileg a városban állomásozó vadászzászlóalj tisztikara és legénysége önkéntesen vállalkozott ¾, elmaradtak a külpolitikai események és következményei miatt. Ez kb. 1000 pengõs hiányt eredményezett, ami közadakozásból már pótolhatatlan volt. Ezért azzal a kéréssel fordult a polgármesterhez és a képviselõtestülethez, hogy az 1938. évi háztartási költségvetésben az idegenforgalom emelését célzó propagandára felvett 1000 pengõs hitel terhére 500 pengõt szavazzon meg. Levélben megkereste a vallás- és közoktatásügyi minisztert, gr. Teleki Pált is, hogy a befejezéshez szükséges 1500 pengõt a katolikus vallásalapból utalja át. (Erre válasz nem érkezett.) A vármegye a vegyes alapokból ismét támogatni tudta 100 pengõvel.
Oltárkövet a misézéshez régi váci barátainak (1923-27 között Vácott gimnáziumi tanár, majd igazgató volt Szepesi Bódog) az összeköttetései révén szerzett. Szerette volna, ha az oltárkõbe Szt. Istvánnak vagy valamely más magyar szentnek a relikviája kerülhetett volna, ez nem sikerült. A hiányzó anyagi eszközök elõteremtésében nagy segítségére voltak az 1903-ban érettségizett piarista diákok. 35 éves találkozójukon született meg az elhatározás, hogy az öreg diákok így örökítsék meg emléküket. Dr. Sebõk Elek békési ügyvéd vállalta a gyûjtést A Kubasevics Lajos kõfaragó által elkészített mûkõoltár a Himnusz 100 éves évfordulóját örökítette meg úgy, hogy aranybetûkkel írva az "Isten, áldd meg a magyart" olvasható rajta.
A rossz megvilágítás miatt az oltárrelief nem érvényesült kellõképpen, így Lux Elek utasításai alapján színezve lett. A kápolna belsõ terének misztikus hatását a Péter Sándor által készített két színes ablak is fokozta, amelyek Szent Lászlót és magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolták. A kápolna és az országzászló közötti terület várudvarszerû kiképzést nyert, amely kb. 4000 ember befogadására volt alkalmas. Az emlékkápolna sajtóbemutatóját augusztus 31-én tartották.
Az emlékkápolna felszentelésére országos ünnepség keretében került sor szeptember 11-én, ezt az Országos Frontharcos Szövetség Zemplén vármegyei alakulatának dísztáborozása követette, amelyre gróf Takács-Tolvay József országos elnököt is várták, derült ki a hivatalos meghívó szövegébõl. Helyette, németországi tartózkodása miatt, Kertész Elemér országos alelnök jelent meg. (A Zemplén vármegyei Frontharcos Fõcsoportnak 400 igazolt és 580 elõjegyzett tagja volt ekkor. Bornemisza Miklós alispán volt az elnöke, vitéz Zombory A. József tûzoltóparancsnok a társelnöke és báró Waldbott Frigyes a tiszteletbeli elnöke. "E kettõs ünnepre a nagyközönséget és a frontharcos alakulatokat magyar testvér és bajtársi szeretettel meghívjuk" - állt a meghívóban Szepesi Bódog és Bornemisza Miklós aláírásával.
A szervezõk szerették volna, ha a Magyar Távirati és Film Iroda tudósítót és.filmriportert küld az avatásra. Eseménytorlódás miatt erre nem volt lehetõség.
Az ünnepségre Budapestrõl kb. 1500-an érkeztek filléres vonattal. A Nyíregyházáról induló garasos vonattal is több százan jöttek. 5000-6000 fõ lehetett az ünnepségen megjelentek száma, ebbõl 3500-4000 idegenbõl látogatott ide. Az emlékkápolnát Payer Ferenc apostoli protonotárius áldotta meg. Ezt követte dr. Lukáts József piarista igazgatótanár ünnepi beszéde. A szentmise után a kápolna kulcsainak szimbolikus átadásával dr. Orbán Kálmánnak, ért véget a mûsor. (A város elvállalta, hogy gondozásba veszi az Emlékkápolnát mint a Magyar Kálvária befejezõ részét.)

5. A Szent István-emlékkápolna Sátoraljaújhelyben ( fénykép, 1999)

A Székesfehérvárott összeült országgyûlés az 1938. évi XXX. tc-ben rögzítette, hogy "az isteni Gondviselés iránt érzett bensõséges hálával kíván hódolni a magyar királyságot megalapozó s a magyarságot az európai küldetés útjára elvezetõ nagy magyar fejedelem és apostol szellemének." Kihírdetése napján, augusztus 18-án lépett érvénybe Szent István király emlékének megõrzése oly módon, hogy a 2. §-ban augusztus 20-át nemzeti ünnepnek nyilvánították.

Hóman Bálint a következõképpen összegezte a jubileumi év eszményeit és királyunk jelentõségét: "Nevét és érdemét törvénybeiktattuk. Napját az egész nemzet ünnepévé avattuk. Elzarándokoltunk szentkoronájához. Szentjobbját az országban körülhordoztuk. Királykoronázó és királytemetõ székesfehérvári bazilikáját felásattuk; koporsóját a romok közé visszahelyeztük. Esztergomi fejedelmi házát megkerestük, véreinek ráépített pompás palotáját helyreállítottuk. Hitet és buzdítást lehelõ képmását, erõt-akaratot sugárzó alakját ihletett mûvészek kõbe faragták és ércbe öntötték, falra festették és vászonra vetítették, éremre vésték és bélyegre rajzolták. Lelke érzéseit, vére hullámzását dalba, költeménybe, zenébe foglalták. Szorgalmas kutatók új fényt derítettek élete és mûködése sok kis részletére. Hivatott tudósok újramérlegelték egyéniségének történeti súlyát, eszméi tartalmát, a szentistváni gondolat igazi értelmét és jelentõségét. Költõk és mûvészek, írók és szónokok, tudósok és államférfiak, bölcselõk és történetvizsgálók, papok és katonák, jogászok és gazdák versengve méltatták nagyságát, szerepét, történeti hivatását. Az egyház és állam, törvényhozás és kormány, vármegyék és városok, hatóságok és testületek, társadalmi egyesületek és tudományos társulatok vetélkedtek, melyik tudná szebben kifejezni nemzetünk háláját s egyre csak növekvõ mélységes hódolatát."

Imrédy hivatalba lépése elõtt megvalósult az Anschluss, ami komoly remények beteljesülését ígérte a jövõt illetõen. Az új miniszterelnök külpolitikailag arra törekedett, hogy rendezze a kapcsolatokat a kisantant államokkal, Olaszországgal és Németországgal barátságban. A megkötött egyezmény nem lépett hatályba, mert a magyar kisebbség kérdésében nem jutottak közös nevezõre. Pedig ebben a megállapodásban Magyarország lemondott a határok erõszakos megváltoztatásáról fegyverkezési egyenjogúságának elismeréséért cserébe. Imrédy Gömbös kísérletét folytatta — eredménytelenül. Más alternatívát kínált Hitler 1938 augusztusában: a magyarok megkapják az egész Felvidéket, ha Csehszlovákiát a németekkel együtt rohanják le. Imrédy és Horthy nemet mondott az agresszióra. Az 1938. szept. 29-én aláírt müncheni egyezményben nem esett szó a magyar területi követelésekrõl. Az elsõ bécsi döntés 1938. november 2-án kétoldalú, német-olasz, döntõbíráskodás után született. Az új magyar határ fedte az etnikai határt. Európa térképének újrarajzolásába a német orientáció elkötelezettjévé váló Imrédy és kormánya bekapcsolódott. Ráléptünk a háború felé vezetõ útra. Persze nehéz lett volna mást tenni a külpolitikai kényszerpálya és a két évtizedes revíziós politika elsõ jelentõs sikere után.



4. BEFEJEZÉS

1934 és 1938 között készült el a 3 építménybõl (Országzászló, Magyar Kálvária, Szent István – emlékkápolna) álló Magyar Kálvária- emlékmûrendszer. Megépítésének célja és feladata az volt, hogy Jézus szenvedéstörténetének analógiájára kifejezze a Trianon okozta magyar fájdalmat.
A kálváriajárás során a Magyar Kálvária bevezetõ kapujától és Csonka–Sátoraljaújhely táblájától elindulván a látogatók 1 – 1 stációnál megállván felidézhették gondolatban az egykori történelmi Magyarországot és emlékezhettek az elszakított városokra. A keresztény kálváriák 14 stációja Krisztusnak Pilátus házától a Golgota hegyéig vezetõ útját, a szenvedés és a fájdalom útját idézi. A Magyar Kálvária a Trianon okozta fájdalmat és sebet. A "keresztjárás" úticélja itt a jézusi Golgotához hasonlóan az Országzászló, mely a határon túlra került magyaroknak hirdette a hitet a magyar újjászületésben.
A 19. századtól kezdõdõen a kálváriák építészeti megoldása 2 egységbõl állt: a kálváriából és a kápolnából. Az utóbbi megépítésével zárták Újhelyben is az emlékmûrendszert. A kettõs szentév alkalmából emelt Szent István – emlékkápolna feladata az elkerült területek visszacsatolásában való remény kifejezése is volt.
Az országban sehol másutt nem építettek hasonló emlékmûvet, de sehol másutt nem volt ily nyilvánvalóan igazságtalan az új határ kijelölése, a béke.

Mi történt késõbb? A második világháború alatt jelentõsen megrongálódott: a címerek, márványtáblák eltûntek, az építmények súlyos károkat szenvedtek.
1986-tól kezdõdõen zajlottak értékmentõ munkálatok, de a helyreállítások során nem az eredeti forma valósult meg. A piarista atyák tûzték ki célul az emlékmûrendszer eredeti formájában történõ felújítását.


Bibliográfia

A) Források:

Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Fióklevéltár, Sátoraljaújhely, XV. 25. Titkos letétek gyûjteménye. No 481.
(A Magyar Kálvária Okmánytára)
Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Fióklevéltár, Sátoraljaújhely, XV. 25. Titkos letétek gyûjteménye. No 481.
(A Szent István — emlékkápolna iratai)

B) Szakirodalom:

A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve. Kiadja: Szent István Társulat. Bp. 1938.
Benda Kálmán – Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Bp. 1979.
Bertényi Iván: A magyar Szent Korona. Bp. 1996.
Catalogos religiosorum Provinciae Hungariae (1666–1997). Curia Provincialis Budapestiui. Anno 1998.
Dósa Rudolfné: A MOVE Egy jellegzetes magyar fasiszta szervezet 1918–1944. Bp. 1972.
1921. évi Országos Törvénytár. Kiadja: M. Kir. Belügyminisztérium. Bp. 1921.
1938. évi Országos Törvénytár. Kiadja: M. Kir. Belügyminisztérium. Bp. 1938.
Gergely Jenõ: Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten / 1938. Bp. 1988.
Hóman Bálint: Szent István (Reprint kiadás). Kiadja: Szent István Társulat. é. n.
Kardos József: A szentkorona–tan története (1919–1944). Bp. 1985.
Magyarország a XX. században I. köt. Fõszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 1996.
Magyarország története 1918–1919 1919–1945. Fõszerk.: Ránki György. Bp. 1984.
Magyarország története 1918–1990. Szerk.: Pölöskei Ferenc – Gergely Jenõ – Izsák Lajos. Bp. é. n.
Romsics Ignác: Helyünk és sorsunk a Duna–medencében. Bp. 1996.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp. 1999.

(2002)

Virtuális séta a Magyar Kálvárián (ppt bemutató, 8 Mb)