Galambok és balkáni bevándorlók

A növények és állatok nagy része az ember által átalakított, kialakított élõhelyeket az embertõl függetlenül, sokszor az ember ellenében vette és veszi újra birtokába. Ugyanakkor egyes fajok megtelepedése kimondottan az embernek köszönhetõ.
Mindennap találkozunk járdán, útszélen keresgélõ galambokkal és természetesnek tekintjük jelenlétüket, sokan etetik is õket, pedig betegség (papagájkór) terjesztõi is lehetnek. Hivatalos megnevezésük: parlagi galamb. A hozzánk legközelebb az Adriai-tenger partjain élõ szirti galamb domesztikált (háziasított), majd kivadult formája. A városban élõ parlagi galambok gyakorlatilag "vad" életet élnek, és csak fészkelõ helyeikben különböznek õseiktõl. A magas épületek szobor- és párkánydíszei között, tornyokban, romokon fészkel. Sátoraljaújhelyben a templomok, a városháza és hasonló nagy épületek padlástereiben, évente 6-8-szor költ. Fészekalja 1-2 tojásból áll. Elsõsorban a mezõkön, a mûvelt táblákon és kertekben keresi a magvakat (borsó, repce, kender magvát, kukoricát, kölest, búzát), de a városok utcáin, terein, piacain, és a háziállatok etetésénél elszóródott magvakat is felszedi. A fiókáit begytejjel (nyálkás péppel) és a begyében felpuhított magvakkal táplálja. Állandó madár, egész évben a költõhely közelében tartózkodik. Nem védett. Természetes ellenség (ragadozó madarak) hiányában sok közöttük a sérült, beteg példány, ami idõnként tömeges pusztulást eredményez a genetikailag legyengült állományban.

Balkáni bevándorlók

Nem emberi segítséggel, de a kultúrterületekhez kapcsolódva terjedt el, a Balkán-félsziget felõl szinte egész Európában, a másik városlakó galambalakú, a balkáni gerle. Kisebb, mint a parlagi galamb, nyakának hátulján rövid, fehér szegélyû fekete gallér látható, amely a fiatalokon hiányzik. Szinte kizárólag a településeken költ. Évente 4-5 fészekaljat (2 fióka) nevel február és november között. Laza fészket épít fákra, épületre, erkélyen kihelyezett virágcserépbe stb. Nagyon alkalmazkodóképes. Fõleg szántóföldi növények magvaival (kukorica, napraforgó stb.) és gyommagvakkal táplálkozik. Állandó madarunk. A költési idõszak után a táplálékszerzéstõl függõen kisebb távolságokra elkóborol, de éjszakázó helyeire visszatér. A város peremterületein a leggyakoribb. Nem védett.

Az elmúlt évszázad másik, Balkán-félsziget felõl terjeszkedõ faja a védett balkáni fakopáncs. Elterjedésével a nagy fakopáncs fokozatosan visszaszorult az agrár- és az urbanizált területekrõl. Elsõsorban a kultúrterületeken, parkokban, gyümölcsösökben, út menti fasorokban költ. Odúját változatos magasságban (akár 1,5-2 m alacsonyan is), rendszerint puha vagy korhadt fába (gyümölcsfák, eperfa, fûz, nyár, hárs) vési. Évente egyszer költ (tojásainak száma 4-7), de több évben is költhet ugyanabban az odúban. Fatörzseken, vastagabb ágakon, ritkábban vékony gallyakon vagy a talajon keresi táplálékát. Az õszi-téli-kora tavaszi idõszakban gyakran táplálkozik a kéreg alól vagy vés a farészben mélyebbre az ott élõ farontó rovarok után. A rovarok és pókok mellett növényi részeket is fogyaszt, fõleg gyümölcsöt (pl. eper). Megfigyelték mogyoró, dió, mandula és cseresznye fogyasztását is. Télen szívesen látogatja az etetõt, ha faggyú vagy szalonna darabot függesztünk ki, percekre rátelepszik. A kultúrterületeken a balkáni fakopáncs elhagyott odúi biztosítanak fészkelési lehetõséget az odúkban költõ énekesmadarak (cinegefélék, csuszka, nyaktekercs, seregély) számára.

Géczi István