Aktív természetvédelem a Zempléni-hegységben

A “természetvédelem” szó hallatán a legtöbb embernek a védett növény- és állatfajok, a természetvédelmi területek, esetleg tiltó táblák és paragrafusok jutnak eszébe. Így joggal gondolhatják úgy, hogy a természetvédelmi tevékenység alapvetõen passzív jellegû és kimerül az élõvilág, valamint az élõhelyéül szolgáló természeti környezet jogszabályi védelmében, továbbá erre hivatott személyek (természetvédelmi õrök) általi õrzésében. A valóság azonban egészen más…
Mert mit ér a deklarált védelem és a szigorú õrizet, ha legértékesebb lápjaink kiszáradnak, legféltettebb ragadozómadaraink nem találnak fészkelõhelyet és táplálékot? Tudomásul kell vennünk, hogy napjainkra az emberi tevékenység alapvetõ és jobbára kedvezõtlen változásokat idézett elõ abban a felfogóképességünket jóval meghaladó bonyolultságú élõ rendszerben, amit bioszférának nevezünk. Ezen hatások csak céltudatos, tervszerû beavatkozásokkal ellensúlyozhatók. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai mutattak rá, hogy ez még az olyan nagy kiterjedésû és “õsi” állapotú területekre (például az Amerikai Egyesült Államok nemzeti parkjai) is igaz, ahol megvannak az általános feltételek a természet önszabályozó, önfenntartó folyamatainak mûködéséhez. Fokozottan érvényes mindez hazánk illetve a Kárpát-medence eredendõen kis kiterjedésû – ezért sérülékeny -, mozaikszerû elrendezõdésû és nagyrészt átalakított élõhelyeire.
Aktív természetvédelemként értelmezhetõ minden olyan tevékenység, ami közvetlenül vagy közvetve növény- és állatfajok fennmaradását; élõhelyek, természeti rendszerek állapotának, mûködõképességének megõrzését; egyes, különösen értékes területek rekonstrukcióját, azaz eredeti (“természetes”) állapotának visszaállítását, valamint új élõhelyek létrehozását szolgálja. E fogalom a természetvédelmen belül a tájidegen, agresszív fajok visszaszorításától kezdve egy láp vízellátásának mûszaki beruházással megvalósuló biztosításán át egyes fajok mesterséges szaporításáig; egyszeri beavatkozástól a rendszeres kezelésig terjedõ igen szerteágazó tevékenységi kört ölel fel. Ezen belül az élõhelyek fenntartása egyike a kiemelt jelentõségû feladatoknak.
A természetvédelem elsõsorban a még csaknem érintetlen, eredeti, természetes állapotban megmaradt területeket, élõlényközösségeket hivatott megõrizni. Mint azonban már utaltunk rá, ilyeneket ma már alig-alig találunk. Szerencsére azonban az ember okozta változásokhoz az egyes élõlények ez idáig általában képesek voltak alkalmazkodni és így fennmaradni. Sõt! Szerte a világon, de különösen a sûrûn lakott Európában léteznek olyan életközösségek, melyeket valamely emberi tevékenység (általában extenzív gazdálkodási forma) hozott létre és tartott fenn évtizedeken, -századokon át. Nem egy ezek közül kitûnik rendkívüli fajgazdagságával, változatosságával és – paradox módon – számos olyan fajnak jelenti szinte az utolsó menedéket, melyek eredeti élõhelyeit az ember más irányú ténykedése pusztította el. Hazai viszonylatban talán legtipikusabb példái ezeknek – a Hortobágy szikes pusztái mellett – középhegységeink hegyi rétjei. Ezek az erdõk kiirtása után folytatott kaszálás, legeltetés nyomán alakultak ki, így létük szorosan összefüggött a hagyományos állattartással. A múlt idõ sajnos indokolt, mert ennek a gazdálkodási formának a fokozatos megszûnésével a rétek is végveszélybe kerültek, s egyesek mára a beerdõsülés áldozatául estek. A még meglévõk megõrzése, rekonstruálása a természetvédelem egyik legfontosabb hazai feladata!
Bizton állíthatjuk, hogy a Zempléni-hegység hegyi rétjei országos viszonylatban is a legjelentõsebbek közé tartoznak. Már tájképi értékük is kiemelkedõ, nélkülük szegényebbé válna a jellegzetes zempléni táj. Igazi természetvédelmi értéküket azonban a ritka, védett fajokban gazdag növény- és állatvilág adja. Egyes fajok – például a réti kardvirág – hazai állományának döntõ hányada található itt, így génmegõrzõ szerepük is óriási. E rétek olyan komplex biológiai rendszerek, ahol nagyon sok faj él együtt, egymásra utalva, bonyolult táplálkozási kapcsolatokat kialakítva, és ahol a legspecializáltabbak, legigényesebbek is megtalálják létfeltételeiket. Létezik pl. egy lepkefaj, amelyik kizárólag a kornistárnics virágjára rakja le a petéit, majd a fiatal hernyót bizonyos hangyafajok behurcolják a bolyba, s a továbbiakban ott fejlõdik. Nyilvánvaló, hogy a lepke csak ott élhet, ahol a tárnics és a hangya is elõfordul. Közismert, hogy az orchideák magjának csírázásához, sok esetben a növény további életéhez is meghatározott gombafaj jelenléte szükséges. A példákat hosszan lehetne még sorolni.
Az élõhelyek megõrzésének elõfeltétele annak megértése, hogy mi teszi lehetõvé azok hosszú távú fennmaradását, mi a rendszer mûködésének kulcsa, alapvetõ meghatározója. Ehhez elegendõ, ha megvizsgáljuk, mi történik, ha egy rétet magára hagyunk. Egy évtized elteltével már jelentõs fajszám-csökkenést észlelünk. Ennek alapvetõ oka, hogy egyes agresszív, az adott feltételeket a többieknél jobban kihasználó növényfaj – melyeket korábban a kaszálás illetve legeltetés “tartott kordában”! – uralkodóvá válik. Elszívja a táplálékot, elveszi a fényt az érzékenyebb, kevésbé versenyképes növények elõl (melyek könnyebben elviselik a kaszálás és legelés által õket érõ károsító hatásokat, mint más fajok konkurenciáját). Az elhalt növényi anyag – a “fitomassza” -, amit az állatok azelõtt megettek vagy szénaként hordott le az ember, felhalmozódik, s így a talajviszonyok is megváltoznak: vastagabb humusz- és avarréteg kezd kialakulni, ami a nedvességet is jobban megtartja, így megteremtõdnek a feltételek a fásszárú növények megtelepedéséhez – megkezdõdik a beerdõsülés. Ötven-száz év alatt az egykori rét helyén a termõhelynek megfelelõ erdõtársulás jön létre - ennek fajösszetétele persze egészen más, mint a kaszálóké és legelõké. A hegyi rétek fenntartásának egyetlen lehetséges módja tehát az egykor hagyományos gazdálkodás részeként végzett legeltetés illetve kaszálás folytatása. Mert – bármilyen meglepõ – ez az, ami a fent vázolt folyamat beindulását megakadályozza, megteremtve ezzel a réti életközösségek hosszú távú fennmaradásának feltételeit.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zempléni Helyi Csoportja és a Zempléni Környezetvédelmi Egyesület évek óta részt vállal a Zempléni Tájvédelmi Körzet hegyi rétjeinek megmentését célzó munkálatokban. A Zempléni-hegység szívében, a Gyertyán-kúti réteken minden nyáron megrendezésre kerülõ természetvédelmi tábor keretében végzünk kaszálást, szénagyûjtést és sarjirtást. Lehetõség van arra is, hogy a résztvevõk szakemberek segítségével ismerkedjenek meg a környék élõvilágával és a természetvédelem kérdéseivel. Az érdeklõdõk részletes információt kaphatnak az alábbi címen: Pelles Gábor, Sátoraljaújhely, Némahegy u. 7. Tel.: 322-241
Mindenkit, aki környezetéért, a természet megóvásáért tenni akar, szeretettel várunk!

Pelles Gábor